Vergődnek a nonprofit cégek

A hazai szervezetek között alig 8 százalék a nonprofit gazdasági társaságok aránya, még úgyis hogy a tavalyi visszaesés után ismét nőtt a számuk. Az alapítványok és az egyesületek még mindig népszerűbbek - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató közleményéből.
Szabó Dániel, 2017. március 20. hétfő, 13:39

A nonprofit gazdasági társaságot 2007 óta lehet alapítani bármely társasági formában - lehet közöttük betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, vagy részvénytársaság is. Lényegük, hogy bevételeiket általában gazdasági tevékenységből szerzik, de a keletkező "profit" nem kerülhet szétosztásra a cégtulajdonosok között. Azt bizonyos, meghatározott közösségi célok elérésére, közösségi szükségletek kielégítésére használják fel. A nonprofit gazdasági társaság is kérheti a közhasznú minősítés megszerzését, ha az előírt törvényi feltételeknek megfelel.

Bár az idén 20 százalékkal ugrott meg az ilyen vállalkozások száma a megelőző évhez képest, 10 éves fennállásukat mégsem tekinthetjük sikertörténetnek - elemezte a cég projektmenedzsere, Hantos Zoltán a tavalyi év adatait. Ez olvasható ki abból, hogy jelenleg 5261 ilyen vállalkozás működik hazánkban, vagyis kisebbségben vannak az egyéb nonprofit formák mellett. Tavaly 21 ezer darab alapítvány és a közel 40 ezer darab egyesület volt.

Magyarországi nonprofit társulások
2007201520162017
Működő vállalkozások száma (darab):1676450043245261
Megszűnt vállalkozások száma (darab):214818729
Nettó árbevétel összesen (Ezer Ft):229 079 100384 758 423nem lezárt évnem lezárt év
Alkalmazotti létszám (fő):81 68182 035nem lezárt év
Veszteséges cégek aránya (százalék):2934nem lezárt évnem lezárt év
Nagyvállalatok aránya (százalék)3111
Forrás: Opten Céginformációs Szolgáltató

A bejegyzésüket létrehozó törvény hatályba lépésének évében 1676 darab nonprofit gazdasági társaságot alapítottak, és számuk 2015-ig folyamatosan, évről-évre emelkedett, míg a tavalyi évben bekövetkezett enyhe csökkenés után, idén ismét jelentősen megugrott a számuk - derül ki az Opten adataiból. Az első évi (2007) 229 milliárd forintról 2012-ig 450 milliárd forintra ugrott a cégek teljesítménye. Majd 2014-ben és 2015-ben pedig folyamatosan csökkent az árbevételük, egészen 384 milliárd forintig. Dacára annak, hogy sajátos jogi helyzetük miatt a nonprofit szervezetek és a nyereségorientált vállalkozások számára kiírt pályázatok többségén egyaránt indulhatnának.

Az létszámadatok is hasonlóan alakultak az évek során. 2008-ban 58 ezren, majd 2012-ben 105 ezren dolgoztak nonprofit cégeknél. Tavalyelőtt már újra csak 82 ezer fő létszámot jelentettek le.

A veszteséges cégek aránya 2007 és 2011 között 29 százalékról 35 százalékra nőtt és utána stabilizálódott az ezt megközelítő értékeken. Cégméret tekintetében a nonprofit gazdasági társaságok túlnyomórészt kis és középvállalkozási méretben működnek. A nagyvállalatok aránya a vizsgált időszakban 1-3 százalék között mozgott.

A hazai nonprofit gazdasági társaságok jövőjét az határozhatja meg, hogy mennyi közfeladatot és közszolgáltatást kíván az állam és az önkormányzatok a jövőben ilyen társasági formában működtetni, illetve ehhez mennyi forrást és pályázati támogatást sikerül becsatornázniuk - írja Hantos Zoltán az Opten közleményében.

Viszont hiába nem sikertörténet a nonprofit forma, százalékosan megnőhet az ilyen cégek aránya a hazai vállalkozások között: március 15-ig a magyar vállalkozásoknak 3-ról 5 millió forintra kellett emelniük törzstőkéjüket. Ezt azonban két nappal a határidő vége előtt 59 ezer vállalkozás nem tette meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK