Visszaállamosítás a Dunaferrnél

A Dunaferr Rt. igazgatósága mai ülésén úgy határozott, hogy visszavásárolja a DFK Kft. 52 százalékos külső üzletrészét, amelyet az új tulajdonosok az eredeti áron adnak vissza. A DFK eladásáról először a NAPI Gazdaság számolt be idén júniusban, amikor hírt adtunk arról, hogy „új befektetők 250 millió forintos tőkeemeléssel többségi részesedést szereztek a Dunaferr Fejlesztő és Karbantartó (DFK) Kft.-ben”.
Szegő Iván Miklós, 2001. november 16. péntek, 16:50
Fotó:

A korábbi, idén tavasszal lezajlott DFK-tranzakció nyomán a Dunaferr Rt. maradt a cég legnagyobb tulajdonosa, ugyanakkor kisebbségbe szorult a Közgép Rt., a vele együtt megjelenő Megaplast Rt. és a Left & Left Hungary Rt. mellett. A Közgépben korábban fb-tagságot töltött be Wermer András miniszterelnöki tanácsadó, a Happy End Kft. alapítója, a vásárlók pedig összefüggésbe hozhatók a szolnoki Axon Rt.-vel, amelynek egyik vezetője a Várhegyi Attila fideszes politikus ellen indított vesztegetési per egyik vádlottja volt.
A Dunaferr Rt. igazgatósága mai ülésén ugyancsak jóváhagyta a Dunaferr Rt. és a társaságcsoport beruházási tervének I-III. negyedéves végrehajtásáról szóló előterjesztést. A társaságcsoport csaknem 13 milliárd forint értékű beruházást hajt végre ebben az esztendőben.

HOZZÁSZÓLÁSOK