A tervezet jelen pillanatban munkatervezetként a Fidesz-frakciónál van, ugyanakkor a gyártói oldalon csak néhány elemét tartják agyrémnek. Azt, hogy a beszállító és a kereskedő kapcsolatánál a gyártókat kívánják erőteljesebben védeni, a kereskedők is elfogadják, sőt a kis- és közepes vállalkozások előnyhöz jutását is támogatnák (Napi, 2009. július 16., 2010. július 9.). Ám a törvénymódosító több passzusa épp az alapgondolattal áll szemben, és elemzők szerint első olvasatra néhány pontja még a versenytörvényt is sérti.

Egyebek mellett az árengedmények hirdetésének tilalmát kifogásolják, ami ugyanis pont azokat a kereskedőket szorítaná háttérbe, amelyekre a politika kiterjesztené védőhálóját.


További részletek a keddi Napi Gazdaságban.