Visszaszólt a kormánynak a VOSZ

Ha a pénzügyminiszternek, és az innovációs tárca vezetőjének gondjai vannak a hazai vállalkozókkal, akkor azokat miért nem a Magyarországon, az erre szakosodott intézményes fórumokon mondták el, mint amilyen például a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma - mondta a Népszavának Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.
Szepesi Anita, 2018. augusztus 4. szombat, 10:28

A rendelkezésre álló konzultációs fórum helyett a bálványosi program iránt érdeklődő helyi értelmiséggel, a Fideszhez kapcsolódó politikai közönséggel osztották meg a gondolataikat. Ezzel nincs is semmi baj, de van egy "rossz" hírem a számukra: a félmillió magyar mikro -és kisvállalkozó itthon van. Ha a minisztereknek termelékenységi, hatékonysági, informatikai és egyéb problémáik vannak, akkor azt Miskolcon, Pécsett, vagy Zalaegerszegen és a többi magyarországi településen illenék megvitatni - fogalmazott a lapnak a VOSZ főtitkára.

Dávid Ferenc kifejtette, nem diagnózisra, hanem tárpiára várnak a vállalkozók, erről azonban nem esett szó Tusványoson,  Azt pedig különösen furcsának nevezte a vállalkozói érdekképviselet vezetője, hogy úgy minősítgették a hazai vállalkozásokat, mintha a kialakult helyzethez - mint előkelő idegeneknek - semmi közük sem lett volna, miközben Varga Mihály pénzügyminiszter hosszú ideig gazdasági miniszter volt, az innovációs tárca vezetője pedig oktatási államtitkárként tevékenykedett. Ha versenyképességi, képzettségi problémákról beszélnek, akkor a saját felelősségüket is illett volna megemlíteni.

A teljes interjú itt olvasható.

Fotó: MTI Fotó/Veres Nándor

HOZZÁSZÓLÁSOK