Új futópályát építenek a debreceni reptéren

Bővíti stratégiai együttműködését Debrecen város és a Wizz Air légitársaság; egyebek mellett új futópályát építenek és bővítik a reptér kapacitását is a növekvő forgalom kiszolgálása érdekében - jelentette be a város és a cég vezetője.
Szász Péter, 2019. június 17. hétfő, 21:38
Fotó: Napi.hu / Szász Péter

2012-ben indult el az első Debrecen-London menetrend szerinti Wizz-járat, azóta már két bázisgép is üzemel a debreceni nemzetközi repülőtéren - mondta Papp László polgármester.

Az idei, várhatóan 600 ezres utasszám kiszolgálása érdekében jelentősen bővítették a kapacitást az utasbiztonsági zónában, az áteresztőképesség növelése érdekében két új biztonsági kapu próbaüzeme kezdődött meg, két új utasbeszállító kaput is kialakítottak, növelik a parkolókapacitást, a büfé és a shop területét, illetve bővítik a transzferszolgáltatást - sorolta.

Debrecenből 2018-ban 353 ezer utas vette igénybe a Wizz Air szolgáltatásait. Papp László bejelentette: a jelenlegi futópálya melletti használaton kívüli betoncsíkot elbontják, és a helyén egy teljesen új, 45 méter széles futópályát építenek korszerű, ILS 3 műszeres leszállító rendszerrel.

Az új futópálya megépítése a járatszámok, az úti célok számának növelése mellett lehetővé teszi az együttműködés bővítését más területeken is - közölte Váradi József a Wizz Air vezérigazgatója.

Példaként a repülőkarbantartás Debrecenbe helyezését, illetve a debreceni bázisú pilóta- és repülőgépmérnök-képzés beindítását említette. Bejelentette azt is: a Wizz Air november 19-én Debrecenből is indít szurkolói járatot a magyar labdarúgó válogatott walesi mérkőzésére.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

teleobjektiv, 2019.06.17 23:54

A Margitszigeten van futópálya, a repülőtereken kifutópálya.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html