Wolf: Feszített tempót követel az MNB hitelprogram a vállalkozásoktól is

Kevés lesz az idő az MNB Növekedési Programjához csatlakozni, a beruházási ötletekkel bíróknak már most elő kell készíteniük a terveket - hívta fel a figyelmet Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese azon a rendezvényen, ahol bejelentették a bank faktoring üzletágának indulását.
Nagy László Nándor, 2013. április 12. péntek, 10:54
Fotó: Napi.hu

Új szolgáltatóként lép be a faktoring-piacra az OTP Bank. Mint azt Kovács Pál, a bank kereskedelmi banki divízójának ügyvezető igazgatója elmondta, nagy terveik vannak. A bank középtávon 300-500 új ügyféllel, éves szinten 150 ezer számla faktorálásával számol, amely révén az éves faktorált forgalom elérheti a 120-200 milliárd forintot.

A piacra lépés fő indoka, hogy a hazai faktoring piac forgalma 2003-hoz képest megháromszorozódott, ám ennek ellenére a tavalyi 862 milliárd forintos faktorált forgalom jelzi, hogy van még hely a piacon - főleg azért, mert az elmúlt hónapokban a fizetési nehézségekkel bíró cégek irányából egyre komolyabb igény merült fel a finanszírozás ezen formája iránt. Ma egy átlagos cég vevőforgalmának átlagosan 30-40 százalékát kifizetetlen számlák formájában maga hitelezi vevőit.

A bank nem titkolt célja, hogy a szolgáltatást az OTP Csoport külföldi leányvállalatainál is bevezesse - nyilatkozta Kovács Pál. A társaság hitelbiztosítási partneréül pályázati úton az Euler Hermes hitelbiztosítót választotta. Az üzletág irányítására a hazai faktoringpiac egyik legmeghatározóbb alakját, Molnár Tamást igazolta le a bank, akinek munkáját - miként a legutóbbi időben az MKB-nál - Csáki Ferenc segíti majd.

Wolf: kevés lesz az idő az MNB-programba jelentkezésre
Az MNB által kialakított kedvezményes refinanszírozási hitelprogram esetében a jegybank megtalálta a megoldást, hogy unió-konform legyen az eszköz - mondta el Wolf László vezérigazgató-helyettes. A szakember szerint a program egy kis lépés a beruházásösztönzés terén, de önmagában nem lesz elég a gazdasági növekedés beindítására. Akinek van beruházási terve, gyorsan kezdjen hozzá a kidolgozáshoz, mert igen rövid idő áll majd rendelkezésre a hitelprogramba történő bejelentkezésre - mondta Wolf. Arról, hogy végül milyen kamatozás mellett juthatnak hozzá a vállalkozások a hitelhez és milyen körnek lesz elérhető a hitel, egyelőre tárgyalások zajlanak, korai lenne bármit mondani a kondíciókról - mondta Wolf

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mettor, 2013.04.12 20:13

@Drazsen: Vállalkozói hitelek esetében a banknak nem kell THM-et számolnia !!


Nem is szó szerint értettem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Drazsen, 2013.04.12 14:21

@mettor: "már 2.5% a 0.5%Garantiqa díjjal növelve" Az a 0,5% nem kamatjellegű költsége és nem is a bankoké, hanem a Garatiqa Hitelgarania Zrt-é, aki olyan mint a biztosítók. A garancia díját beszedik, de amikor nem fizet az adós és a bank le akarja hívni a támogatást, minden indokot kitalálnak, hogy ne kelljen fizetni. Ezért azután az ő garanciájuk is egy kuyafüle, de nem igazi biztosíték.

Persze még nem tisztázottak , hogy bankok milyen egyszeri költségeket számolhatnak fel, és természetesen még itt is lesz banki kötlségeken felüli díak is: értékbecslői díj, földhiavatalok eljárási díjai, közjegyzői díj, ingatlanbiztosítás,

"Szép lassan haladunk a 7-8% THM felé"
Vállalkozói hitelek esetében a banknak nem kell THM-et számolnia !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mettor, 2013.04.12 13:49

"Arról, hogy végül milyen kamatozás mellett juthatnak hozzá a vállalkozások a hitelhez és milyen körnek lesz elérhető a hitel, egyelőre tárgyalások zajlanak, korai lenne bármit mondani a kondíciókról - mondta Wolf"
Érdekes nagy dirrel-durral bejelentették hogy a mikro-kis és közepes vállalkozások számára lesz elérhető.Ezek szerint ez változhat.2% kamatot dobtak be a köztudatba,nos ez jelenleg már 2.5% a 0.5%Garantiqa díjjal növelve.Ezek szerint ennél is több lesz hiszen erről még folynak a tárgyalások.Szép lassan haladunk a 7-8% THM felé.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2013.04.12 12:04

@Blama: Krausz olyan dokumentumokból dolgozott ,ahol a szovjetek manipulálták a tanúkat ,olyan bolsevik módon...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.04.12 10:58

Nálunk minden rohamtempban készül és születik.

Katonásan.

Úgy is néz ki.

Magyar katonásan

( Most majd a Krausz is megtanulhassa, hogy a magyar katona nem lopott, nem ölt, csak védte a Donnál a Kárpát-Magyar Hazát. )
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html