Zsolnay-ügy: nagy pofont kapott a pécsi önkormányzat

Elutasította első fokon a Kaposvári Törvényszék cégbírósága a pécsi önkormányzat által létrehozott Ledina Kerámia Kft. (LK) bejegyzés iránti kérelmét - közölte Matusik Gertrúd sajtószóvivő. A cég fellebbez a határozat ellen.
MTI, 2016. július 11. hétfő, 20:00
Fotó: Napi.hu

A pécsi közgyűlés a céget májusban azért hozta létre, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. - szerintük elkerülhetetlen - felszámolása esetén továbbvigyék a másfél évszázados gyár működését. Az új céghez már át is szerződött a Zsolnay több mint 170 alkalmazottjából mintegy 130 június elején.

Matusik Gertrúd tájékoztatása szerint a törvényszék soron kívüli eljárásban bírálta el a Ledina Kerámia Kft. bejegyzését, valamint a Zsolnay által beterjesztett cégtörvényességi felügyeleti eljárás iránti kérelmet. Elmondta, hogy a bíróság első fokon a Zsolnay kérelmének helyt adott, egyben az LK bejegyzését elutasította. A döntés ellen 15 napon belül lehet fellebbezni - összegzett a sajtószóvivő.

Szabó Iván ügyvéd, a Zsolnayban 19 százalékos kisebbségi részvénycsomaggal rendelkező pécsi önkormányzat jogi képviselője a fejleményre az MTI-nek úgy reagált: fellebbeznek a döntés ellen, amelynek okát "tartalmi hibának" nevezte. A Zsolnay összeférhetetlenségre hivatkozott két olyan, a manufaktúrába korábban az önkormányzat által delegált felügyelő bizottsági taggal kapcsolatban, akik ugyan lemondtak tisztségükről, a Zsolnay azonban "munkájukra igényt tartva mégsem engedte el őket". Szabó Iván leszögezte, hogy a Zsolnayból az új céghez június elején átszerződött mintegy 130 alkalmazott munkaviszonya nincs veszélyben, "ők továbbra is megkapják fizetésüket".

Bachar Najari svájci-magyar üzletember 2013-ban szerezte meg a Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészét 180 millió forintért, vállalva, hogy 2014 őszéig félmilliárd forint tőkejuttatást is nyújt a gyárnak. A város és az új tulajdonos kapcsolata azonban megromlott, miután a cég a tőkejuttatást nem hajtotta végre határidőre, és kötelezettségét egy hajmáskéri ingatlan apportálásával teljesítette. A pécsi önkormányzat a vitatott ingatlanapport miatt 300 millió forintos kártérítési pert indított a zrt.-vel szemben a Fővárosi Törvényszéken július elején.

A tulajdonosok viszonyát tovább rontotta, hogy a kormány az idén februárban stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a manufaktúrát a csődtörvény alapján, ehhez a fő tulajdonosi kör szerint nem volt jogalap.

A cégnél április végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) büntetőeljárást indított költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával. A Zsolnayhoz június végén ideiglenes vagyonfelügyelőt rendelt ki a Zalaegerszegi Törvényszék. A korábban bűnügyi zárlat alá vett árukészletét azonban a porcelánmanufaktúra a múlt heti információk szerint visszakapta, miután a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség hatályon kívül helyezte a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága által kezdeményezett házkutatás és lefoglalás elrendeléséről szóló határozatot.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

HauserArnold, 2016.07.25 10:05

Amit nagyon szeretek ebben a sztoriban, az a vagyonfelügyelő szerepe.
Aki nem járult hozzá, hogy a tulaj szebből fizesse a tartozást, mert akkor nem lehet felszámolni a céget.
A vagyonfelügyelő a cég érdekében dolgozna, elvileg.
Ezt a vagyonfelügyelőt majd egy picikét meg kell vizsgálgatni, amint a Zsolnay sorsa stabilizálódik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

HauserArnold, 2016.07.25 10:03

@shakes:

Majd beszélj a NAV-val is az azonnali adószámról és olvasd el a PTK-t a társasági működésről ( lásd: előtársaság ).

Ezek után gyere vissza, és írd át a szövegedet a valós helyzetnek megfelelően.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

shakes, 2016.07.24 23:40

@fo_no:
Egy cég az alapítás pillanatától működhet. A bejegyzés visszamenőlegesen legitimálja a működést. Mivel az alapítást követően az ügyvéd azonnal online benyújthatja a bejegyzés iránti kérelmet, azonnal kap adószámot is a cég.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ezt-neked, 2016.07.11 21:53

@fo_no: "Igazából az érdekelne, hogy milyen jogcímen fizetett a nemlétező cég, a nemlétező alkalmazottainak, illetve hogy vehetett fel hitelt az önkormányzattól?"

Nem olyan bonyolult ez, kérdezd meg a " Suez Environnement"! De olvashattad a "Pál utcai fiúk"-ban is, ott ők így hívták "einstand"!:)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

fo_no, 2016.07.11 21:45

Igazából az érdekelne, hogy milyen jogcímen fizetett a nemlétező cég, a nemlétező alkalmazottainak, illetve hogy vehetett fel hitelt az önkormányzattól?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html