A Zalai Általános Építési Vállalkozó (ZÁÉV) Rt. nyerte meg a Somogy megyei Marcali önkormányzatának előminősítéses nyílt közbeszerzési eljárását a strandfürdő és a hozzá kapcsolódó sportlétesítmények építésére - mondta lapunknak Sütő László polgármester. A több mint egymilliárd forintba kerülő munkákra a ZÁÉV mellett pályázott még a Strabag Építő Kft., az Alterra Kft., a Magyar Építő Rt., a Hoffmann Rt. és a KÉSZ Kft. is. A Radiant Rt. már az eljárás előminősítésén elbukott. A nyertes cégnek egy 2,5 hektáros területen öt medencét és kiszolgáló létesítményeket kell kiviteleznie. A Széchenyi terv fürdőfejlesztési programjának keretében a város a strand építéséhez 362 millió forint támogatást nyert el. Marcali történetének egyik legnagyobb építési vállalkozása az állami támogatáson kívül 200 millió forint saját forrásból, 230 millió forint hosszú lejáratú hitelből, valamint a megyei önkormányzat 40 millió forint értékű hozzájárulásával valósul meg. Az ötvenméteres, nyolcpályás, feszített víztükrű versenymedence mellett helyet kap egy tanmedence, egy pancsoló, valamint két különböző vízhőmérsékletű gyógymedence is. A létesítményegyütteshez egy szabadidőpark is csatlakozik majd. Az összesen több mint nyolchektáros területen egyéb létesítmények kialakítására is lehetőség van - tette hozzá Sütő. A beruházás következő ütemében a versenymedencét befedik, és egy élményfürdőt, valamint egy gyógyászati központot is kialakítanak. A város hamarosan folytatja a tárgyalásokat a Danubius Rt.-vel egy gyógyszálló építéséről. A Danubius 1997-ben Marcali Szálloda Kft. néven céget alapított, majd az önkormányzattal közösen pályáztak központi forrásokra az összesen 2 milliárd forint értékű fürdőfejlesztési program megvalósítására (NAPI Gazdaság, 2001. október 8., 22. oldal). Miután a támogatási kérelmet elutasították, a komplex fejlesztési programot kettéválasztották, a helyhatóság a strandfürdő felépítésére külön pályázott. K. Zs.