Szaniszló király süteményei

Amikor Lescsinszki Szaniszló lengyel király történetéről olvastam ifjúkoromban, igencsak megsajnáltam a derék uralkodót, amiért az úgynevezett örökösödési háború nyomán elveszítette trónját, mégpedig „orosz nyomásra”, ahogy mondani szokták mostanában a diplomáciában. Kezébe kellett vennie a vándorbotot és emigrációba vonult, s éppen úgy, mint II. Rákóczi Ferenc, Franciaországban keresett menedéket. Szaniszló azonban szerencsésebb volt Rákóczinál. Nem cserélte fel Párizst Rodostóval, mint a Nagyságos Fejedelem, hanem kiügyeskedte, hogy cserébe az elvesztett lengyel trónért megkapja Lotharingiát kárpótlásképpen. Elfoglalta hercegsége trónját Nancy városában és ott töltötte élete hátralévő esztendeit. Mégpedig nem is akárhogyan.
Halász Zoltán, 2002. április 25. csütörtök, 23:59
Fotó:

Amikor Nancy-ban jártam, még közel három évszázad távlatából is lépten-nyomon érzékeltem Szaniszló király örökségét. Szerette a művészeteket, értett is hozzájuk, kiváltképp az építészethez. A kor egyik legkiválóbb mesterével, Emmanuel Hérével kiépíttette Európa egyik legszebb terét, amely ma is nevét viseli. Kecses galériák, légies rokokó paloták szegélyezik a Place Stanislas-t, közepén Szaniszló emlékművével, nyugati oldalán a szépművészeti múzeummal, amelyben reneszánsz festők és korabeli francia mesterek alkotásait gyűjtötte össze a herceggé lett király. Van ott továbbá egy diadalkapu is, amelyet a veje, XV. Lajos francia király tiszteletére emeltetett Szaniszló. Ami számomra talán még a műemlékeknél is érdekesebb volt: egy régi cukrászda a téren, cégtábláján egy - ki tudja, mikor festett - női arcképpel, alatta pedig egy női névvel, azzal, hogy "Madeleine".
A cukrászda - mint Madame Bernard-tól, a tulajdonostól megtudtam (aki ősz haján fehér, csipkés főkötőfélét viselt) - az időközben az egész világon népszerűvé lett, "klasszikus" sütemény, a madeleine emlékét őrzi, amelyet egy pillanatnyi adott helyzetben rögtönöztek, mégpedig itt, Nancy-ban.
Madame Bernard közlése igencsak meglepett. Én a könnyű, kagylóformájú süteményt legelébb a pesti Hauer cukrászdában ismertem meg, később Marcel Proust regényében találkoztam vele többször is, amelynek lapjain az "eltűnt idők nyomában" ballagó szerző időnként madeleine-t fogyaszt ábrándos élvezettel. Most Nancy-ban Madame Bernard jóvoltából tudtam meg a madeleine teljes históriáját.
A krónika szerint ünnepi lakomára készültek Lescsinszki Szaniszló udvarában, mikor is az előkészületek során valami fölött hevesen összeszólalkozott a mártáskészítő szakács a cukrásszal, s az utóbbi fogta magát és sértődötten, búcsú nélkül távozott. Szaniszló király-herceg kétségbeesett. Hogyan fogadjon vendégeket úgy, hogy semmiféle tészta nem szerepel az étlapon. Ebben a kritikus pillanatban lépett közbe a Maurice nevű főlakáj: közölte, hogy az egyik szobalány képes is, hajlandó is nagyanyja receptje alapján egy finom süteményt elkészíteni.
Így is történt, és a sütemény a királynak is, vendégeinek is annyira ízlett, hogy Szaniszló behívatta a leányt és személyesen gratulált neki a sikerült desszerthez. Mikor azonban megkérdezte tőle, hogy mi a sütemény neve, az ifjú hölgy zavarba jött és bevallotta, hogy a recept fölött a nagymama füzetében semmiféle elnevezés nem szerepel. Szaniszló ekkor megkérte, árulja el a saját nevét, s mikor azt felelte, hogy Madeleine-nek hívják, őfelsége ünnepélyesen erre a névre "keresztelte el" a süteményt.
Ezután még egy süteményt kóstoltatott meg velem Madame Bernard, amelynek története ugyancsak Lescsinszki Szaniszló személyéhez fűződik. A "Rumos Baba" (Baba au rhum) egy Stohrer nevű nancy-i cukrász kreációja volt, aki tejszínnel, mazsolával gazdagította és rumba áztatta az eredetileg meglehetősen száraz süteményt. Mikor az udvarban prezentálta kreációját Lescsinszki Szaniszlónak, édes malagabort adott melléje, s az uralkodónak annyira ízlett a csodálatos ízkompozíció, hogy kedvenc olvasmánya, az Ezeregyéjszaka hőséről, Ali babáról nevezte el. Később, mikor Máriát, Szaniszló leányát feleségül vette XV. Lajos király, Stohrer Párizsba költözött és 1730-ban cukrászdát nyitott a fővárosban. Ott közel három évszázad után ma is működik a Stohrer patisserie. Párizsban járva érdemes felkeresni a Rue Montorgueil egyik ódon házában lévő cukrászdát és megkóstolni a "hiteles" Rumos Babát.
Halász Zoltán

Madeleine
Hozzávalók: 4 tojás, 200 g cukor, egy citrom héja, vanília ízlés szerint, 200 g liszt, 10 g élesztő, 100 g vaj.
Elkészítés: Adjuk a tojásokhoz a cukrot és a reszelt citromhéjat. Az edényt tegyük forrdogáló vízbe és kevergessük, amíg a cukor felolvad. Vegyük le a vízről és kevergessük tovább, amíg lehűl. Fokozatosan adjuk hozzá a megszitált lisztet és az élesztőport, folytonosan kevergetve, amíg teljesen összekeveredik. Olvasszuk fel a vajat és adjuk végül azt is a keverékhez. Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Vajazzuk ki a madeleine-formákat. Töltsük meg a formákat a tésztakeverékkel és süssük 10 percig. Miután kivettük a sütőből, nyomban szedjük ki a süteményeket a formákból.

HOZZÁSZÓLÁSOK