A közlemény szerint Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője levéllel fordult az EP elnökéhez, Roberta Metsolához és az EP-frakciók vezetőihez, melyben

a nagyobb átláthatóság megteremtése érdekében javasolta a magyar vagyonnyilatkozati rendszer átvételét.

Az EP-képviselő levélében emlékeztetett: tényektől és a valóságtól elrugaszkodott, ideológiailag motivált, jogállamiságinak nevezett kifogások orvoslására Magyarország a vagyonnyilatkozati rendszerét módosította az Európai Parlament által alkalmazott vagyonnyilatkozati rendszer szó szerinti átvételével. Az Európai Bizottság később az európai parlamenti szabályozással mindenben megegyező új magyar vagyonnyilatkozati rendszert elfogadhatatlannak minősítette, és előírta a korábbi vagyonnyilatkozati rendszer szerinti szabályozás elfogadását. A magyar Országgyűlés ezért haladéktalanul visszatért az eredeti, sokkal szigorúbb magyar képviselői vagyonnyilatkozati rendszerhez, amelyet az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa is egybehangzóan a jogállamiság egyik legalapvetőbb pilléreként határozott meg.

A megállapításokból kiindulva, és tekintettel arra, hogy az Európai Bizottság korábban megfogalmazott egyértelmű álláspontja szerint az Európai Parlament vagyonnyilatkozati rendszere egy tagállam esetében elégtelennek bizonyult, „javasoljuk, hogy az Európai Parlament vezesse be a magyar Országgyűlés hatályos vagyonnyilatkozati rendszerét”. Mivel újbóli bevezetésekor a vagyonnyilatkozati rendszer már mindenben megfelelt az Európai Bizottság jogállamisági előírásainak, bizonnyal hozzájárulhat a korrupció felszámolásához az Európai Parlamentben – írta Deutsch Tamás.

 

Utólag egy kék birkát is bevallott az Európai Parlament elnöke

Roberta Metsola számos alkalommal mulasztotta el bejelenteni, hogy ajándékot kapott. Aranyérmékkel, pezsgővel és egyéb figyelmességekkel is elhalmozták.Időközben a belga ügyészség meghosszabbította az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügy egyik gyanúsítottja, Eva Kaili volt görög szocialista képviselő, a testület leváltott alelnökének fogvatartását.