Az ankarai statisztikai hivatal jelentése szerint a harmadik negyedévben éves összehasonlításban 3,3 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye - írta a Bloomberg. A harmadik negyedéves GDP-adat jelentős javulást jelent a második negyedévben mért 7,9, illetve az első negyedéves 14,7 visszaeséshez képest, ráadásul az elemzők által várt 3,7 százalékos GDP-mínuszhoz képest is jó teljesítménynek számít. A JP Morgan Chase szakértője szerint a belföldi fogyasztás feltámadása segítette legnagyobb mértékben a 2008 utolsó negyedévében recesszióba zuhant gazdaság felépülését, amely ennek ellenére továbbra is magas munkanélküliséggel, s az államháztartás tervezettnél hatszor magasabb hiányával küzd. A török gazdaság negyedéves összehasonlításban már az idei második negyedévben növekedésnek indult. A jegybank tavaly novembere óta 10,25 százalékponttal csökkentette az irányadó rátát, s a törékeny fellendülés miatt továbbra is az enyhítések folytatása mellett foglal állást.
QP | Quality Placement