Az elmúlt héten a várakozásoknak megfelelően 410 ezren jelentkeztek munkanélküli ellátásért az Egyesült Államokban. Az egy héttel korábbi, 416 ezres adatot 422 ezerre korrigálták. A piac nem fogadta kitörő örömmel a legfrissebb mutatót, hiszen még mindig több mint négyszázezer főt számlált az újonnan segélyt igénylők száma.
Kiderültek a kínai elnök budapesti látogatásán történt tárgyalások eredményei.
A Google lábnyomait követve az almás cég is utcaképeket készít.
Kétségbeesett kormányzati lépéssel a megmaradt jeget hőtakaróval fednék be. Mindez elkésett lépésnek tűnik.
„All weather partnerség” – egy új korszak nyitányát fémjelző gazdasági fogalommal ismerkedhetünk.
Tavaly a külföldről érkező beruházások háromnegyede az ázsiai országból származott.
A helyben kevert gyógyszertári készítmények ára alig fél év alatt megháromszorozódott – igaz, 20 év után.