Bár a kormánypárti Trend internetes híroldal szerint az ország még a 60 dolláros hordónkénti olajártól sem fél, Bakunak van mitől tartania.

Az idei azerbajdzsáni költségvetés 19,4 milliárd manatra (24,8 milliárd dollár) tervezett kiadásainak 53,5 százalékát az állami olajalap adja, az az állami pénzintézet, amely az olajprojektek generálta pénzeket kezeli, és mintegy 20 százalékát a közvetlenül az olajvállalatok fizetik be adóban - írta az EurasiaNet.org. A 2015-ös költségvetést az oroszoknál óvatosabban, csak 90 dolláros olajárral tervezték - azonban már ez is messze van a valós piaci ártól.

Az idei büdzsé harmadát szánják beruházásokra, ezek 20 százaléka Ilham Alijev államfő kedvenc projektjére menne, a 2015 májusi Európai Olimpiai Játékokra, amit Bakuban tartanának. Az építkezések adták a GDP 12 százalékát 2013-ban, ezért az elemzők valószínűtlennek tartják, hogy ezek leállításával próbálhatnák behozni az olajár csökkenésével kieső költségvetési bevételt, mivel túlságosan sokan maradnának munka nélkül.

Az olajalap arra számít, hogy 2014-et mintegy 3,2 milliárd dolláros hiánnyal zárja, de a válság eddig gyakorlatilag nem érintette a jegybanki tartalékokat, így a vezetés bízik benne, hogy átvészelik a hullámvölgyet, mert azok két évi hiányt is képesek fedezni.

QP | Quality Placement