A német kormánykoalíció három pártjához tartozó politikusok az eurózna tagországainak rendezett államcsődjéről szóló szabályt szorgalmaznak - jelentette a Bloomberg. A CDU, a CSU és a Szabaddemokraták parlamenti vezetői azt tervezik, hogy a görög csomag német részének megítéléséről szóló, pénteken a parlament elé kerülő törvényjavaslatot egy ilyen kezdeményezéssel is kiegészítik. Ebben felszólítják az Európai Uniót, hogy egészítse ki a államadósságok átütemezését rendező részekkel az monetáris unióról szóló szabályozást. Reményeik szerint ezzel elkerülhetővé válna, hogy a görög válságkezeléshez hasonló kritikus helyzetbe kerüljön az eurózóna. Angela Merkel kancellár szerint javaslatukkal elmozdulnának a krízismenedzsmenttől a válságok megelőzésének irányába. Volker Kauder, a CDU frakcióvezetője úgy véli, az Európai Bizottságot képessé kell tenni arra, hogy alaposabban ellenőrizhesse a tagországok költségvetését.