Silvoni Berlusconi egy busznyi prostituáltat ígért a Serie A-ban, az olasz élvonalbeli futball-bajnokságban szereplő Monza játékosoknak, amennyiben legyőzik az olyan nagyágyúkat, mint a Juventus vagy a Milan – írja a Wanted in Rome.

A Monza-tulajdonos Silvio Berlusconi egy keddi karácsonyi vacsorán a szponzorok és a játékosok küldöttsége előtt azzal viccelődött, hogy szeretne egy kis extra bátorítást adni a játékosoknak a Serie A január 4-én folytatódó szezonjának második felére.

A Monza jelenleg a 14. helyen áll a Serie A-ban, ami a középmezőny második fele. A volt olasz miniszterelnök csapata hamarosan a Juventusszal és a Milannal csap össze a következő hónapokban.

Azt mondtam nekik, ha jön a Juventus és a Milan, és ha sikerül megverni valamelyik nagyszerű csapatot, akkor egy busznyi k*rvát küldök az öltözőbe

– mondta el beszédében Silvio Berlusconi, amit nagy nevetés fogadott a közönség részéről, és azóta nagy karriert futott be a közösségi oldalakon is.

Ugyanakkor maga a klub nem kívánta kommentálni a sajtónak az egykori olasz miniszterelnök erős kijelentéseit, így azt hivatalos forrásból sosem fogjuk megtudni, hogy a klub elfogadta-e a nagylelkű tulajdonosi felajánlást.

A Milan után felvirágoztatta a Monzát is

A 86 éves Silvio Berlusconi 3 millió euróért vásárolta meg a Monzát 2018-ban, amikor a klub még csupán a harmadosztályban szerepelt. Az azt megelőző évben az ex olasz kormányfő 31 év után adta el a Milánt, az európai labdarúgás egyik legendáját 750 millió euróért egy kínai befektetőcsoportnak.

Silvio Berlusconi, amikor 1986-ban megvásárolta a Milant, még egy nem túl fényes állapotban lévő klubról volt szó.

Berlusconi 31 éves vezetése alatt a piros-feketék amit összenyertek:

  • öt BEK/BL-győzelmet ünnepelhettek;
  • Európai Szuperkupát ötször;
  • klubvilágbajnokságot egyszer;
  • olasz bajnokságot nyolcszor;
  • Olasz Kupát egyszer;
  • olasz Szuperkupát pedig hétszer.

Amikor Silvio Berlusconi 2018-ben megvásárolta a Serie C-ben szereplő, csődközeli helyzetben tengődő Monzát, azt ígérte, hogy képes lesz a klubot felvirágoztatni. Nagyon úgy tűnik, hogy már akkor sem a levegőbe beszélt, hiszen négy év alatt két osztályt is feljebb lépett a csapat, amely jelenleg a Serie A 14. helyén áll.