Többek közt az olimpiai falu 1100 luxusingatlanjának értékesítéséből remélt 490 millió dollár is elérhetetlennek tűnik. A pesszimista várakozást tükrözi, hogy egy közvélemény-kutatás szerint a kanadaiak 84 százaléka gondolja úgy, hogy az olimpia költségei túllépik a tervezett összeget. A kutatást végző cég elemzője szerint élénken él a kanadaiak emlékezetében az 1976-os montreali olimpia pénzügyi bukdácsolása: a város 2006-ig fizette a rendezés megugrott költségvetéséből származó adósságokat. Nem ért ezzel egyet John Furlong, a szervezőbizottság igazgatója, aki szerint egyensúlyban marad az 1,7 milliárd dolláros olimpiai költségvetés, mivel a gazdasági válság rákényszerítette a szervezőket, hogy "bölcsebben és kreatívabban" használják fel a pénzeket. Az olimpiával szemben kritikus aktivisták szerint viszont nem csupán a bevételeket és a gazdaságélénkítő hatást becsülték túl, hanem a költségvetés számai is megtévesztőek. Az operatív költségvetés összege ugyanis nem tartalmazza például az egymilliárd dollárt majdnem elérő biztonsági intézkedések költségeit, az ugyancsak egymilliárdos sajtóközpontot, de még a pályák kiépítését és a közvetlenül kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseket sem; egyes számítások szerint az esemény teljes büdzséje elérheti a 6 milliárd dollárt is. Bár a szervezők szerint nincs valódi biztonsági veszély, mégis Kanada történetének legnagyobb szabású biztonsági intézkedéssorozatával próbálják a játékokra érkező - a becslések szerint 300 ezer - látogató épségét megóvni. Amit azonban joggal hiányolnak egy téli olimpiáról, az a hó. Miközben az Egyesült Államok keleti partjainál tombol a tél, a nyugati parti kanadai Vancouverben a helyeiek "barna játékoknak" csúfolják a napokon belül megkezdődő olimpiát. A szervezők nagy erődobással dolgoznak, hogy a város melletti hegyen rendezett snowboard- és síversenyek pályáin pótolják a folyamatosan olvadó havat - akkora a meleg, hogy a hétvégén még Cipruson is hidegebb volt a Vancouver körül mért 5-10 foknál. Bár a több havat igénylő versenyek helyszínén, a hegyekben lévő Whistlerben is melegebb van a megszokottnál, a versenyek elmaradásától nem kell tartani.