Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök a hét végén személyesen tájékoztatta telefonon Mihail Mjasznyikovics belarusz kormányfőt, hogy a Moszkva vezette Eurázsiai Gazdasági Közösség válságalapja elfogadta kérésüket, és 3 milliárd dolláros hitelt nyújt az országnak. Idén 1,2 milliárdot, jövőre 800 milliót, 2013-ban 1 milliárd dollárt utalnak át, amit három évi türelmi idő után 10 év alatt kell visszafizetni, 4,1 százalékos kamattal. A legfontosabb feltétel legalább 7,5 milliárd dollárnyi állami vagyon privatizálása évi 2,5 milliárd dolláros részletekben - írta a BelaPAN belarusz hírügynökség. Ez egyes utalások szerint nem állhat össze kisebbségi pakettekből - vagyis a vevő mindent visz, s az oroszok nem is igen titkolják, hogy ők akarnak lenni ezek a vásárlók. Alekszej Kudrin pénzügyminiszter közölte, hogy az első részlet nagyobbik felét a szerződést követő egy héten belül átutalhatják.

Bár Alekszandr Lukasenko belarusz elnök korábban fogadkozott, hogy nem fognak eladni nyereséges vállalatokat, nincs választási lehetősége. A gazdaság a valutaválság miatt összeomlóban van, a 30 milliárd dolláros hitelek törlesztésére reménye sincs, a belarusz rubel 56 százalékkal értékelődött le. Miután egy hete a külföldi rendszámú autók csak valutáért tankolhattak, szombat óta személyautónként 25 literre korlátozták a kutaknál a hazai autósok által rubelért vehető benzin mennyiségét, többet csak valutáért kaphatnak - írta a varsói Rzeczpospolita.

A minszki Telegraf számolt be arról, hogy Andrej Tur gazdasági miniszterhelyettes bejelentette: az év első öt hónapjában az infláció a vártat meghaladva 20,2 százalékos volt, ennek ellenére fenntartotta, hogy "ha a helyzet stabil marad", év végére nem haladja meg a pénzromlás a 33-39 százalékot. A szakértők szerint ennél jóval magasabb lesz, a külföldi gyógyszerek például több mint 50 százalékkal drágulnak. Tur elárulta, hogy kész van a kormány válságkezelő programja, azonban az nem nyilvános. Mint mondta, vannak dolgok, amiről nem szabad beszélni, de meg kell tenni.

Andrej Harkovec pénzügyminiszter kifejezésre juttatta reményét, hogy a Moszkvával kötött szerződés elősegíti a megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal is, amelynek küldöttsége már megkezdte tárgyalásait Minszkben, amiket június 13-ikáig remélnek befejezni. A kormány 3,5-8 milliárd dollárhoz szeretne jutni az IMF-től, a megfigyelők azonban nem sok esélyt látnak erre a kedvezőtlen gazdasági és politikai tapasztalatok fényében. A nemzetközi közösség nem felejtette el, hogy a valutaalap 2009-2010-es, 3,5 milliárd dolláros hitelét Lukasenko a szerkezeti reformok helyett a tavaly decemberi elnökválasztást megelőző közérzetjavításra költötte el, és még most is folyik az ellenzékiek - köztük az őt kihívó elnökjelöltek - üldözése és bebörtönzése.