A május 6-i előrehozott választások eredményeként kialakult parlament csütörtökön ült össze, és mindössze két ülést tartott. Ez volt a legrövidebb életű törvényhozás a II. világháború utáni görög történelemben. Feladata arra szorítkozott, hogy megválassza saját elnökségét és egyéb testületeit, hogy az alkotmánynak megfelelően fel lehessen oszlatni.

A május eleji választásokon az Antonisz Szamarasz vezette konzervatív Új Demokrácia párt győzött, de csak 108 képviselői mandátumot szerzett a 300 fős parlamentben, és nem tudott kormányt alakítani. A második és harmadik helyezett - két baloldali párt - is hiába próbálkozott ezzel, és végül a pártok szakértői kormány létrehozásában sem tudtak megállapodni, ezért ki kellett írni az újabb választásokat.

A széttagolt parlament és az EU-val kötött hitelmegállapodást, illetve az ehhez előírt takarékossági csomagot támogató pártok népszerűségének meredek hanyatlása kétségessé tette Görögország euróövezeti tagságát.

QP | Quality Placement