Az elmúlt három évtized legalacsonyabb szintjén áll a japán üzleti szféra bizalmát tükröző mutató, a kínai kibocsátás pedig 1999 óta nem volt a mostanihoz hasonlóan lassú - legutóbbi jelek a válság sújtotta ázsiai gazdaságokból.

A Bank of Japan által készített üzleti bizalmi index az elmúlt negyedév mínusz 3-as értéke után mínusz 24-re esett, ez az 1970-es évek olajválsága óta a legnagyobb mértékű zuhanás, ám az előrejelzések szerint még korántsem érte el a mélypontját. Az elemzők március végéig a gazdaság továbbgyengülését prognosztizálják, sőt, Maszaki Sirakava jegybankelnök a Financial Times-nak úgy nyilatkozott: 210 márciusáig is elhúzódhat a recesszió, szemben a korábban prognosztizált, 0,6 százalékos gyenge erősödéstől.

Egy szombati találkozón Japán, Kína és Dél-Korea képviselői megegyeztek: a több évtizedes ellenségeskedés ellenére együttes akcióval próbálják meg leküzdeni a válságot.

Kína ipari termelése év/éves összehasonlításban az októberi 8,2 százalékról 5,4 százalékra csökkent novemberben, ami kilenc éve a legalacsonyabb érték, s jócskán elmarad az elemzők által várt 7,1 százaléktól.

Hu Csin-tao elnök úgy fogalmazott: a munkaerőpiac nagyon komoly kihívások elé néz 2009-ben, mivel az exporttal kapcsolatos ipari aktivitás tovább fog csökkenni, ez pedig elbocsátásokhoz vezet, ami jelentős szociális feszültségek kiindulópontjaként szolgálhat.