London belvárosa volt a leggazdagabb 2007-ben az Európai Unió 271 régiója közül az egy főre jutó GDP alapján – derül ki az Eurostat tegnap közzétett jelentéséből.

A brit főváros két önálló régió az uniós felosztás szerint, közülük Belső-Londonban 83 200 euró volt a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP. A 27 tagú unió 24 900 eurós átlagát száznak véve a londoni belváros mutatója 334,2 – mintegy tizenháromszorosa a legszegényebb régió, a bulgáriai Szeverozapaden (északnyugati régió) 25,6-os mutatójának (itt 6400 euró jutott egy főre).

A hét magyar régió közül csak Közép-Magyarország van az EU-átlag fölött – a 25 600 eurós egy főre jutó GDP 102,9 százalékot jelent –, négy viszont benne az unió húsz legszegényebbjében (Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl). A kilenc legszegényebb régióban csak bolgár és román térségek vannak, rajtuk és a magyarokon kívül még lengyelek kerültek a hátsó húszba.

Az uniós átlag 125 százalékát meghaladó 41 régióból kilenc van Németországban, öt-öt Hollandiában és Nagy-Britanniában – a legelső húszban ugyanakkor előkelő helyen ott van Prága, sőt tizenkettedikként Pozsony is. A jelentés kiemeli, hogy az egy főre eső adatok nemcsak az adott régióban lakók teljesítményét mutatják, hanem az oda ingázókét is – ilyen például épp az első helyezett is.