A Mercer tanácsadó cég 2013-as városlistáját Luanda vezeti, a tavalyi első helyezett Tokió csak a harmadik lett. A világ öt kontinensének 214 városában elvégzett, több mint kétszáz tételre kiterjedő vonatkozó felmérés készítői USA dollárban számolva vizsgálták meg idén márciusban, hogy egy "expat" beköltözőnek mibe kerül például a lakhatás, a közlekedés, az élelmiszer, a ruházkodás és a szórakozás.

Az olajkitermelőket vonzó Angolába szinte mindent importálni kell, amit a nyugati szakemberek elvárnak annak fejében, hogy hajlandóak legyenek odaköltözni, de nagyon sokba kerül a biztonság is - emelte ki a Mercer szóvivője - , ez magyarázza például azt, hogy egy két hálószobás bútorozatlan luxusapartman havi bérleti díja 6500 dollár. Ugyanez a második helyezett Moszkvában 4600 dollár - 14-szer annyi, mint például Karacsiban. A csillagászati bérleti díjak nyomták előre a listán Tokiót, Szingapúrt és feltehetőleg Csád fővárosát, Ndjamenát is.

Aki sokat kávézik, annak a nicaraguai Managuában érdemes munkát keresnie, ott csak 1,54 dollárba kerül egy csészével, szemben a moszkvai 8,29 dolláros átlagárral - emelte ki az összehasonlítások közül a Mercer. Akit viszont a mozijegyek ára befolyásol, annak Johannesburgban a helye: ott még 6 dollárba se kerül egy belépő, szemben a 20,10 dolláros londoni szinttel.

 

A világ legdrágább városai 2013-ban
(USA dollár)
VárosBérleti díj*Egy farmernadrágEgy liter 95-ös benzinEgy liter tej**
1.Luanda6500204,410,633,18
2.Moszkva4600169,131,047,59
3.Tokió4513,34135,41,743,05
4.Ndjamenan.a.n.a.1,762,75
5.Szingapúr3794,94129,111,762,62
6.Hongkong7091,69115,922,233,12
7.Genf4349,74141,262,021,74
8.Zürich3914,77141,262,021,74
9.Bern2686,51138,002,021,74
10. Sydney2551,42113,551,512,67
*két hálószobás bútorozatlan luxuslakás
**2,5 százalékosnál zsírosabb
Forrás: Mercer