A nyereség 382,4 millió dollár, részvényenként 1,21 dollár volt - jelentette a Google. A profit ugyan 68 százalékkal kisebb lett, mint egy évvel korábban, ám ezt a Time Warneres AOL-lal, illetve a Clearwire-rel kapcsolatos befektetések okozták. Ezt leszámítva a részvényenkénti nyereség 5,10 dollár volt, meghaladva a Bloomberg által megkérdezett elemzők 4,96 dolláros becslését.

A társaság a hirdetési bevételek emelkedésével érte el jó eredményét. Az EMarketer piackutató adatai szerint az Amerikában a webkeresők által kasszírozott hirdetési bevétel 21 százalékkal bővült 2008-ban, szemben a megelőző év 30 százalékos növekményével.

A társaság saját oldalainak bevétele az adott időszakban 22 százalékkal 3,81 milliárd dollárra nőtt, de például a dollár erősödése egyértelműen visszább fogta az eredményt. A cég forgalma, a partneroldalakat nem számítva 4,22 milliárd dollárra bővült, ami ugyancsak jobb a várt 4,13 milliárd dollárnál. A partneroldalak hirdetési forgalma 3,5 százalékkal haladta meg a bázist, és 1,69 milliárd dollárt ért el.

A tavalyi évben összességében 1,21 milliárd, részvényenként 3,79 dolláros nyereséget ért el.

A válság hatására a Google is költségcsökkentésre kényszerült, leépítéssel, és úgy, hogy megszabadult bizonyos alulteljesítő termékei ballasztjától. Emelett a cég bejelentette hogy kedvezményes részvény-opciós lehetőséget fog felajánlani dolgozóinak.

QP | Quality Placement