Miközben a kínai nyitás éppen új lendületet adhatna a turizmusnak, egy újabb probléma okozhat fennakadásokat ezen a területen: a repülőgéphiány – írja a Bloomberg.

A United Airlines és az Air India is adott le többek között rendelést több száz utasszállító repülőgépre, a világ két legnagyobb gyártója, a Boeing és az Airbus is sorra köti a szerződéseket az újabb és újabb járművek leszállításáról. Vállalásaikat azonban az ellátási lánc problémái miatt valószínűleg még évekig nem tudják majd teljesíteni. A Jefferies LLC befektetési bank és pénzügyi szolgáltató vállalat becslései szerint jelenleg összességében 12.720 repülőgép átadását várják a légitársaságok a gyártóktól.

Elszálló árak

Az ellátási problémák azt eredményezhetik, hogy az utazási költségek tovább emelkedhetnek, miközben már így is egyre többen panaszkodnak az egyre magasabb díjak miatt.

Az emberek hozzászoktak már az alacsonyabb viteldíjakhoz a pandémia alatt, Kína újranyitása pedig csak tovább fogja rontani a helyzetet. Ráadásul nemcsak a repülőgéphiányról van itt szó, hanem más tényezők is szerepet játszanak, mint például az olajárak

- mondta Ajay Awtaney, a LiveFromALounge.com légiközlekedési hírekre specializálódott weboldal alapítója.

Awtaney szerint némelyik légitársaságnak lenne ugyan lehetősége arra, hogy csökkentse az árakat, ezzel azonban nagyon nehéz helyzetbe hoznák a konkurenseiket, hosszabb távon pedig ez még magasabb árakat eredményezne.

A gyártósoron nem opció a home office

A Boeing és az Airbus sem tud már készletről értékesíteni utasszállító gépeket, miközben a légitársaságok szeretnék frissíteni a flottájukat. Az Airbus decemberben – az ellátási problémákra hivatkozva – csökkentette az idei leszállítási célját, megelégednek azzal, ha 700 utasszállító gépet átadnak a megrendelőknek 2022-ben. Korábban pedig arra figyelmeztettek, hogy az energiaárak megugrása leginkább a kisebb, nagy energiaigényű gyártókat, például az öntvényeket és kovácsolt termékeket előállító vállalatok érinti majd igazán súlyosan.

Steve Udvar-Hazy, az Air Lease Corporation amerikai repülőgép-lízingcég magyar-amerikai alapítója arról számolt be, hogy az elmúlt két évben a világ legnagyobb repülő-bérbeadóinak rendre késve szállítottak le minden megrendelt utasszállítót.

Egyetlen repülőgépet sem kaptunk meg időben, legyen szó Max 737-es vagy 787-es, A330-as, esetleg A350-es típusról. Bár a legnagyobb csúszást minden kétséget kizáróan az A321neo modellel kapcsolatban tapasztaltuk. Az ígért és a valós szállítási idő között hat-hét hónap is eltelt. Ennek a hátterében több minden áll: az ellátási lánc problémái, munkaerőhiány, valamint a túl gyorsan felpörgő kereslet. A gyártósoron dolgozók márpedig nem tudják otthonról ellátni a feladataikat

- utalt arra a lízingcép alapítója, hogy a lezárások alatt a legtöbb cég home office-ra váltott.

Nem fog rajtuk a recesszió

Az Airbusnak jelenleg 6100 darab A320neo típusú gépet kellene még leszállítania, ez várhatóan nyolc évet vesz majd igénybe. Korábban már szerették volna elérni, hogy havonta 75 darab A320-ast le tudjanak gyártani, jelen körülmények között azonban ezt a célt legkorábban 2025-re tartják elérhetőnek.

A nehézségek között szinte az egyetlen pozitívum, hogy a szektorban dolgozóknak nem kell a közeljövőben leépítésektől tartaniuk.

"Akkora a restancia, hogy jöhet bármilyen recesszió, a repülőgépgyártók a közeljövőben nem érzik meg" – mondta George Ferguson, a Bloomberg elemzője.