Egymilliárd forintnál is nagyobb összeget fizet majd ki az AEGON Magyarország az elmúlt napok viharai által okozott károk megtérítésére. A társaság becslései szerint eddig a károsult ügyfeleknek körülbelül a fele jelentkezett. Az AEGON eddig 7500 bejelentést fogadott több mint 1500 ügyfelének pedig már ki is fizette a kártérítés összegét. A biztosítóhoz továbbra is Borsodból érkezik a legtöbb kárbejelentés, de a Budapestről és Veszprém megyéből is rendkívül sokan keresik meg a társaságot. Eddig mintegy 8800 darab kárbejelentés érkezett az elmúlt napok viharai miatt az Allianz Hungáriához, azonban még további bejelentésekre lehet számítani. A leginkább érintett területek Miskolc és környéke, Budapest, Pécs, Győr, Veszprém és Tatabánya. Az eddig bejelentett károk kapcsán a várható kárkifizetés összege megközelíti a 620 millió forintot. Az eddig beérkezett kárbejelentések alapján az ítéletidő elsősorban a Pest megyében pusztított, azonban jelentős károk keletkeztek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is a patakok és folyók áradása miatt. Összesen közel 8800 bejelentés érkezett az Allianzhoz, többnyire viharkárokról, de ezer fölött érkeztek jelentések beázási károkról, valamint árvízi- és elöntési károkról is; de érkezett bejelentés villámcsapás és jégverés okozta károkról is. A legtöbb bejelentett káresemény - szám szerint 970 - Budapesten történt.
QP | Quality Placement