Idiótának minősítette egy elemző a spanyol kormány egyik kiszivárogtatott tervét a Bankia jelzálogbank megmentésére, amit talán az illetékesek is sejtettek, ugyanis tegnap másik lehetőséggel álltak elő. Az első elképzelés szerint úgy kerülték volna el, hogy a kormány kénytelen legyen a saját zsebéből finanszírozni az üzletet, hogy államkötvényeket cseréltek volna a pénzintézet részvényeire 19 milliárd euró értékben. Az állampapírok fedezetével azután a Bankia ténylegesen az Európai Központi Banktól (ECB) szerezhette volna meg a szükséges forrást. Az idézett elemző szerint ezzel a madridi vezetés gyakorlatilag azt közölte volna a befektetőkkel, hogy attól tart, nem tud közvetlenül hozzájutni a 19 milliárd euróhoz a kötvénypiacokon. Hogy, hogy nem, tegnap már spanyol tisztviselők arról beszéltek, hogy közvetlen kötvénykibocsátással szerzik meg a pénzt.

Brüsszelben a szívinfarktus kerülgeti a döntéshozókat a spanyol tervek hallatán: az ECB indirekt bevonása a bankmentésbe súlyos precedenst teremtene arra, hogy a tagországok uniós szervezetekre terheljék át gondjaikat, és csak megerősítené a befektetőket abban, hogy az eurózóna negyedik legnagyobb gazdasága képtelen a saját erejéből szanálni pénzügyi rendszerét. Sok szakértő és vezető EU-tisztviselő véli úgy, hogy Madrid csak azért nem kéri az EU és az IMF segítségét, mert Mariano Rajoy miniszterelnök ragaszkodik a választóknak tett ígéretéhez, miszerint soha nem adja a nevét egy ilyen lépéshez.

Elutasította az ECB a Bankia újabb, 19 milliárd eurós állami megsegítésének Spanyolország által tervbe vett módozatát - tudta meg a Financial Times. Madrid egy nem szokványos javaslattal állt elő a hétvégén: a spanyol kormány 19 milliárd eurónyi államkötvényt adott volna át a Bankiának, amit a bank az ECB három hónapos refinanszírozási eszközéért cserébe ajánlott volna fel fedezetül az európai jegybanknak, elkerülve ezzel a piaci forrásbevonást. Az ECB azonban közölte Madriddal: ehelyett egy megfelelő tőkeinjekcióra van szüksége a Bankiának, a spanyol kormány ötlete pedig sértheti az EU monetáris finanszírozásra (a kormányok jegybank általi finanszírozására) vonatkozó tilalmát - írta a portfolio.hu

A Spanyolországból érkező rossz hírek közé tartozott, hogy az adatgyűjtés 2003-as kezdete óta nem látott mértékben, 9,8 százalékkal zsugorodott a kiskereskedelmi forgalom áprilisban az egy évvel korábbihoz képest. Egy hónappal korábban 3,8 százalékos visszaesést jegyeztek fel a statisztikusok.

QP | Quality Placement