A német Mercedes-Benz a nyugati cégek sorában az utolsók között döntött amellett, hogy kivonul az orosz piacról eladva ottani vagyonát, köztük Moszkva határában lévő autó-összeszerelő üzemét  – írja a Moscow Times. A nagy nemzetközi márkák gazdasági és imázs okokból úgy látták, nem maradhatnak a szomszédját megtámadó Oroszországban. A Mercedes a harmadik olyan autógyártó a Renault és a Nissan után, amely gyártóbázist hagy hátra orosz földön, ami becslések szerint a cégeknek hárommilliárd dollár kárt okoz.

Nem meglepő, hogy mind a Renault, mind a Nissan olyan szerződést között a vagyonát átvevő orosz beruházóval, hogy hat éven belül visszavásárolhatja a portékát. Ha eközben fejlesztik a gyáraikat, akkor annak árát kifizetik. A Nissan még azt is vállalta, hogy a jövő évig fizeti oroszországi alkalmazottait, bizonyára azért, mert bízik a gyors visszatérésben, és el akarja kerülni az új emberek toborzásával járó macerát.

A Moscow Times ebből és más nagy márkák viselkedéséből azt a következtetést vonja le, hogy sokuk inkább csak szimbolikusan hagyta hátra az orosz piacot, bíznak benne, hogy a nyugati szankciókat néhány éven belül feloldhatják, és akkor ott folytathatják a legelészést az ottani piacon, ahol abbahagyták. Ennek érdekében az autógyártókénál kreatívabb megoldásokat is alkalmaznak, amelyek lényege, hogy valójában nem is távoznak Oroszországból.

Ejnye-bejnye

A divatcikkeket árusító Zara áruházlánc állati egyszerű megoldást talált ki. Márciusban bejelentette, hogy bezárja boltjait Oroszországban, majd októberben újranyitotta azokat libanoni franchise-partnere, a Daher-csoport neve alatt. A sportcikkekkel foglalkozó Reebok egy török holdingcégnek tolta tovább oroszországi üzletét és átmárkázta Sneaker Box névre.

A Coca-Cola, az egyik legikonikusabb nyugati márka szintén nem tűnt el érdemben az orosz piacról. A híres ital immáron Kind Cola néven kapható, és Sprite és Fanta márkák is más nevet kaptak. Mind a hármat továbbra is a Coca-Cola tíz oroszországi üzemében állítják elő.

Mély sebet ütött az Ikea

El kell ismerni, hogy vannak igazi kivonulók is. Ilyen az Ikea, amelynek távozása olyan hiány okozott az orosz bútorpiacon, amit a helyi gyártók egyelőre nem tudtak betömni termékeikkel. Más esetekben orosz befektetők igyekeztek a lehető legteljesebben átvenni a nyugati üzleti modellt és termékeket. Erre példa a Starbucks, a KFC vagy McDonald's hálózata. Az utóbbira visszavásárlási opciója van az amerikai étteremhálózatnak.