Zetsche 2020-tól naponta 4250 eurót (mintegy 1,35 millió forint) kap majd, az összeg két részből tevődik össze, egyrészt évente 1,05 millió euró nyugdíj, másrészt egy csaknem fele ekkora összeg a konszern foglalkoztatói nyugdíjalapjától.

Az eddigi rekorder Martin Winterkorn, a Volkswagen korábbi első embere volt, akinek a nyugdíja naponta 3100 eurót tett ki - írta a portál.

QP | Quality Placement

A Bild szerint a 65 éves Dieter Zetsche aktív menedzserként jóval többet keresett, mint amennyit nyugdíjba vonulása után kap majd, legutóbb évi 8,6 millió euró volt a teljes javadalmazása.

Tavaly szeptemberben jelentették be, hogy 2019. májusában Ola Källenius, a Daimler AG fejlesztési igazgatója váltja fel a konszern élén Dieter Zetsche igaztatótanácsi (it) elnököt, a Mercedes-Benz Cars vezérigazgatóját. A leköszönő szakember 13 évet töltött el az it élén.

Majd két év szünet után, 2021-ben veszi át a Daimler felügyelőbizottságának elnöki tisztét Manfred Bischoff jelenlegi elnöktől. Dieter Zetsche 1976 óta töltött be különböző pozíciókat a Daimlernél. A konszern élén ő szüntette meg véglegesen az elődje, Jürgen Schrempp által az amerikai Chrysler Group autógyárral létrehozott együttműködést.