A brit légitársaság 13 ezer légi utaskísérőjéből 12 ezret képviselő Unite szakszervezet hétfőn nulla órától péntek éjfélig hirdette meg a munkabeszüntetést, a hónapok óta húzódó munkaszervezési és bérviták miatt. A szakszervezet összesen húsz sztrájknapot hirdetett. Az első munkabeszüntetés május 18-ától 22-éig tartott volna, de ez a londoni felsőbíróság elsőfokú tiltó döntése miatt nem kezdődött el. A BA azzal az érvvel fordult a bírósághoz, hogy az érdekképviselet eljárási szabálytalanságokat követett el, amikor tagságát megszavaztatta a munkabeszüntetésről.

A londoni felsőbíróság először a légitársaságnak adott igazat, így az első sztrájkot a szakszervezet lefújta. A másodfokon eljáró fórum azonban múlt csütörtöki végzésével helyt adott az érdekképviselet fellebbezésének, így a hétfőtől meghirdetett, most véget ért második sztrájkot már megtartották. A további sztrájkokat vasárnaptól június 3-áig és június 5-étől június 9-éig tartanák.

A BA járatinformációjának szombat hajnali kiírása szerint a szombati budapesti járatok menetrend szerint közlekednek, de a négy vasárnapi budapesti British Airways-járat közül ismét kettőt töröltnek jelez a rendszer.

A sztrájk ugyanakkor nem teljes körű. A BA a Londont kiszolgáló öt nemzetközi repülőtér közül háromról - Heathrow, Gatwick, City - közlekedtet menetrendszerű járatokat, és a cég közlése szerint az utóbbi kettőn zavartalan volt a forgalom a sztrájk idején is. A British Airways budapesti járatai azonban a Heathrow-ról indulnak. A Unite is elismeri a sztrájk részlegességét: az érdekképviselet adatai szerint a munkabeszüntetés utolsó napján, pénteken a BA 333 járata indult volna a Heathrow-ról, közülük 121-et töröltek.

A British Airways ugyanakkor közölte, hogy a sztrájk idejére jegyfoglalással bíró utasainak 70 százaléka eljutott úti céljára.

A hónapok óta húzódó munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése - drasztikus takarékossági program keretében - tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, háromezret közülük részmunkaidős foglalkoztatásra helyezett át, és csökkentette a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát.