Ahogy lassan a százhoz közelít az idén az USA-ban bezárt bankok száma, úgy kényszerülhet feltölteni tartalékait az USA szövetségi betétbiztosítási alapja, az FDIC. A szervezet arra készülhet, hogy az egészséges amerikai bankoktól kérjen kölcsön dollármilliárdokat - írta a New York Times a felügyelethez közel álló forrásokra hivatkozva. A lap szerint ez a megoldás több támogatóra találhat, mint az az alternatíva, amelynek keretében az amerikai pénzügyminisztérium félmilliárd dolláros hitelkeretét csapolnák meg. Utóbbi megoldás ellen szól az is, hogy minden további pénzügyminisztériumi forrás lehívása úgy tűnhet, mint egy újabb mentőakció, és mint ilyen, erős politikai reakciókat válthat ki.