Májusban 8,6 százalékkal nőttek a Volkswagen globális eladásai - jelentette Európa legnagyobb autógyártó vállalata pénteken. Ez egy hónap alatt 604200 eladott járművet jelent, szemben az egy évvel ezelőtti 556500-zal, az első öthavi eladások 18 százalékkal 2,94 millió darabra nőttek. Az amerikai eladások 34 százalékkal 145500 darabra, az európai értékesítés 6,5 százalékkal 1,42 millió darabra nőtt. A vállalat 2018-ra évi 18 millió jármű értékesítését tervezi.

Ez sorozatban a második olyan év, amikor rekord-eladásokat tudhat maga mögött a cég, 2010 során pedig - a továbbfejlesztésekkel együtt - 60 újítás várható. A mostani jó eredmény elsősorban az amerikai és kínai eladások fellendülésének tudható be, a távol-keleti-országban a Volkswagen idén tervezi 10. gyárának megnyitását, négy éven belül pedig ottani kapacitásainak megduplázását tervezi. A német cég 6 milliárd eurós befektetést eszközöl Kínában, s ennek a piacnak a Toyota-val szembeni, globális elsőségért folytatott versenyben kiemelkedő jelentőséget tulajdonít.
QP | Quality Placement