A Boeing 737-800-as gépeket 2013 és 2016 között vették volna át, ám nem tudtak megegyezni az árban és más feltételekben. Michael O'Leary, a légitársaság vezérigazgatója sajnálatosnak tartja, hogy nem sikerült megállapodásra jutni, de úgy véli, nem fogadhatnak el a jelenleginél kedvezőtlenebb kondíciókat. Ugyanakkor leszögezte azt is, hogy nem kezdenek tárgyalásokat más társaságokkal a kiesett vásárlás pótlásáról és a 2010 és 2012 közötti szállításra lekötött 112 Boeingot átveszik. A Ryanair - amely a Wall Street Journal szerint közel áll ahhoz, hogy megelőzve az Air France-KLM-et, Európa legnagyobb légitársasága legyen - 2011-től lassítani akarja kapacitásai bővülését. O'Leary elmondása szerint a beruházásra szánt, ám a gépvásárlások elmaradása nyomán felszabaduló készpénzt további költségcsökkentések fedezésére, illetve a részvények értékének növelésére, osztalék fizetésére kívánják fordítani 2012 és 2015 között. A vezérigazgató úgy véli, ha már nem tudják úgy elkölteni a befektethető tőkét, hogy annak megtérülése megfeleljen az elvárásaiknak, akkor jobb kifizetni azt a részvényeseknek. A bejelentés nyomán máris több mint öt százalékkal ugrott meg a vállalat papírjainak értéke. Elemzők szerint a Ryanair nem lesz képes teljesíteni hosszú távú nyereségterveit, ha a forgalom növekedése 2012-től lelassul vagy teljesen megáll. Ez végső soron a jegyárak emelésére kényszerítheti a sikereit olcsóságával elérő fapados céget. Elvileg megoldást nyújthatna erre a helyzetre a kiadások további csökkentése, ám már most is olyan alacsony a társaság költségszintje, hogy ezt nehéz lesz tovább mérsékelni. További bevételt hozhat viszont néhány új kezdeményezés: a légitársaság például a múlt héten jelentette be, hogy vállalja külső ügyfelek hirdetéseinek elhelyezését az utasok belépőkártyáin.
QP | Quality Placement