A Napi Gazdaság cikke

Az Oroszországból induló, Ukrajnán, Szlovákián keresztül Bécsig húzódó vonal szlovák szakasza a logisztikai háttérrel együtt 4,056 milliárd euróba kerülne - derül ki a szlovák közlekedési minisztérium e héten közzétett tanulmányából. A 2011 és 2017 között megvalósítandó nyomvonal Kassától (addig vezet napjainkban a széles nyomtávú vasút) a szlovák-osztrák államhatárig 432 kilométer hosszú lenne. A nagyberuházást az orosz, az ukrán, a szlovák és az osztrák vasúttársaságok közösen finanszíroznák. A felek bécsi székhellyel, Special Purposl Vehicle néven részvénytársaságot hoznak létre hatmillió euró alaptőkével a beruházás előkészítésének koordinálására.
A jelenlegi becslések szerint 2015-ben a keletről nyugati irányba tartó, Kassa és Pozsony közötti áruforgalom volumene elérné a 13 millió, 2025-ben pedig a 17,5 millió tonnát, ellenirányban pedig évente 3,5 millió, illetve 5,5 millió tonna árut szállítanának. A Pozsony és Bécs közötti szakaszon a teherforgalom 2015-ben mindkét irányban összesen közel 15 millió tonnát, 2025-ben pedig legalább 20 millió tonnát tenne ki.
Robert Fico szlovák miniszterelnök utoljára február 12-én tárgyalt a beruházás ügyében Vlagyimir Jakunyinnal, az orosz vasutak elnökével. Ennek nyomán a kormány kormánybiztos kinevezését javasolja, aki felügyelné a széles nyomtávú vasút projektjével kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmányok elkészítését.
QP | Quality Placement