A fejlődő országok bizakodnak, a fejlettek viszont nem várnak semmi jót

Egy globális kutatás szerint különösen Japán, Nagy-Britannia és Franciaország lakóira jellemző a csüggedés. "Jó időket" szinte már senki sem vár ott.
Domokos László, 2011. november 2. szerda, 15:07
Fotó:

A fejlett országok fogyasztói borúlátóak, miközben a fejlődő államok polgárai bizakodóak - derült ki a BBC World Service megrendelésére készített kutatásból.

Az analízist a Globescan végezte, több mint 25 ezer ember megkérdezésével, 25 országban, idén július és szeptember között, az eredményekről az ELTE TáTK hírlevél is hírt adott. Eszerint különösen Japán, Nagy-Britannia és Franciaország lakóira jellemző a csüggedés, mindhárom országban tíz százalék alatt maradt azok aránya, akik "jó időket" várnak a következő évekre. Kifejezetten rossz dolgokra számít ugyanakkor a megkérdezettek több mint fele e három országban. A pesszimisták minden jómódú országban többen voltak, mint a derűlátóak, ám ennél kisebb volt az átlagos eltérés a két tábor népessége között.

Ez alól Németország kivételt jelent, ott a megkérdezettek 36 százaléka jó vagy "inkább jó" idők beköszöntében bízik, és ennél kevesebben várnak további visszaesést. Ugyanakkor, Németországban a legnagyobb tábort azok alkotják, akik vegyesen várnak jó és rossz fejleményeket.

A fejlődő világban szinte minden országban a bizakodók tábora került többségbe: Nigériában az optimisták aránya a 70 százalékot is meghaladta, de Kenyában és Egyiptomban is zömében kedvezőek a várakozások. Oroszországban, Chilében és Ecuadorban az optimisták csak kevéssel vezetnek a borúlátóak előtt. Az egyetlen kivétel e csoportban Pakisztán, ahol a pesszimista véleményből volt több.

Az attitűdök különbsége nagyjából pontosan tükrözi, hogy adott országoknak hogyan sikerült eddig átvészelniük a gazdasági válságot: erős növekedéssel a fejlődő államokban és visszaeséssel a gazdag világban. Az eredmények egybecsengenek a gazdasági elemzők várakozásaival is az adott országok lehetőségeivel kapcsolatban - írt a BBC News.

HOZZÁSZÓLÁSOK