A magyar éves GDP-t költi el éppen Kína

Kína 124 milliárd dollárral (mintegy 35 ezer milliárd forinttal) támogatná a "békére, a nyitottságra és a szabadkereskedelemre" épülő Új Selyemút létrehozását - mondta vasárnap Hszi Csin-ping kínai elnök.
Dzindzisz Sztefan, 2017. május 14. vasárnap, 10:30

Hszi egyúttal a vetélkedés és a diplomáciai hatalmi játszmák régi modelljeinek elvetésére szólított fel. Kína évek óta népszerűsíti az Övezet és Út nevű 2013-as kezdeményezését, amely az Ázsia, Afrika és Európa összekötését célzó dollárdmilliárdos projektekkel szerinte a globális fejlődés motorja lehetne. A kétnapos Egy övezet, egy út nemzetközi fórum a legfontosabb diplomáciai esemény idén Kínában, amely lehetőséget nyújt Hszinek, hogy megerősítse országa globális vezető szerepét a visszavonulót fújó és szabadkereskedelmi egyezményeket felmondó Egyesült Államokkal szemben.

"Az együttműködés nyílt fórumát kell létrehoznunk, és biztosítanunk kell a nyitott világgazdaság fenntartását és fejlődését" - mondta a csúcstalálkozó megnyitóján a kínai elnök.

"A kereskedelem a gazdasági fejlődés fontos motorja" - tette hozzá Hszi.

A kínai elnök jelentős összegeket irányzott elő az Új Selyemút finanszírozására. Hszi további 100 milliárd jüant (4100 milliárd forintot) fektetne a már létező Selyemút Alapba, 380 milliárd jüant (több mint 15.500 milliárd forintot) szánna kölcsönökre és 60 milliárd jüannal (2460 milliárd forinttal) támogatná a fejlődő országokat és a nemzetközi intézményeket az Új Selyemút országaiban. A kínai vezető egyúttal 300 milliárd jüan (12.300 milliárd forint) erejéig bátorítaná a pénzintézeteket tengerentúli jüan alapjaik kiterjesztésére - írja az MTI. (Ennek a politikának már vannak eredményei, hiszen az elmúlt időszakban nőtt a kereskedelmi forgalom Kína és Afrika között.)

Nyugati diplomaták aggodalmukat fejezték ki a csúcstalálkozót és a terveket illetően, mert úgy vélik, hogy Kína ezek segítségével próbálja meg kiterjeszteni globális befolyását. (Erről bővebben itt írtunk.) Peking ugyanakkor visszautasította a vádakat, és azt mondta: a mindenki számára hasznot hajtó, kizárólag a jólét elősegítését célzó kezdeményezés nyitva áll azok előtt az országok előtt is, amelyek nem a selyemúton fekszenek.

Szijjártónak tetszik
A kínai elnök Egy övezet, egy út stratégiája nagyon komoly lehetőségeket jelent Európának, amiket a kontinensnek ki kell használnia - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Pekingben zajló Egy övezet, egy út nemzetközi fórumon a közmédiának. Mivel az Európai Unió versenyképessége folyamatosan csökken, olyan stratégiákra van szüksége, amelyek lehetővé teszik ennek megállítását, illetve a versenyképesség visszaszerzését - mondta a tárcavezető, aki szerint ehhez a világ leggyorsabban fejlődő térségével, az ázsiai, délkelet-ázsiai térséggel a lehető legszorosabb kapcsolatot kell fenntartani.
Fel kell ismerni, hogy ma már nem az a kizárólagos helyzet, hogy a tőke nyugatról keletre áramlik, olcsó munkaerőt keresve, mostanra ugyanis nagy ázsiai cégek rendkívül sikeresek lettek az európai piacon, növelik részesedésüket, egyre több európai vállalatot vásárolnak fel - magyarázta, kiemelve: Európának, Magyarországnak ki kell használnia ezt a folyamatot, és minél több magas hozzáadott értéket képviselő, a legfejlettebb technológiát alkalmazó ázsiai, délkelet-ázsiai vállalatot kell odavonzania.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tarTosPista, 2017.05.14 12:10

És? Megteheti. Az a baj, hogy a fidesz is elkölti. Magára.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html