A szlovén parlament kétéves költségvetést fogadott el

A szlovén parlament kétéves költségvetést fogadott el csütörtökön.
MTI, 2016. november 17. csütörtök, 10:45
Fotó: MTI/AP

A törvényhozás által jóváhagyott kormányzati elképzelés szerint a GDP-arányos államháztartási hiány az idei 2,2 százalékról jövőre 1,7 százalékra, 2018-ban pedig 0,7 százalékra csökken. A kormány elképzelése szerint 2020-ra nulla százalék lesz a deficit.

A jövő évi költségvetési kiadás 9,5 milliárd euró, két év múlva pedig 9,6 milliárd euró lesz, miközben a bevétel 2017-ben 8,8 milliárd eurót, a rákövetkező évben pedig 9,3 milliárd eurót tesz majd ki.

Vranicar Erman szlovén pénzügyminiszter azt mondta, hogy a költségvetés összeállításakor különösen nagy figyelmet szentelt a kormány annak, hogy a kiadások hozzájáruljanak a hosszú távú gazdasági növekedéshez és hogy javítsák a lakosság életszínvonalát.

Szlovénia hazai összterméke (GDP) tavaly 2,9 százalékkal nőtt. Az ország gazdasága többéves recesszió után 2013-ban mutatott először fellendülést. Idén a GDP várhatóan 2,3 százalékkal nő, 2017-ben 2,9 százalékkal, 2018-ban pedig 2,6 százalékkal bővül.

HOZZÁSZÓLÁSOK