Amerika a hazatérést sürgeti

Robert Gates a török hadsereg Észak-Irakból történő gyors kivonására buzdít.
NAPI Online, 2008. február 28. csütörtök, 14:40
Fotó:

Az Egyesült Államok védelmi minisztere szerint a PKK katonai szárnya elleni akciónak a lehető legrövidebbnek és legcélzottabbnak kell lennie. Gates törökországi kollégájával történt találkozója során fejtette ki a hét napja tartó észak-iraki offenzívával kapcsolatos álláspontját. Az amerikai védelmi miniszter szerint a katonai akció önmagában nem oldhatja meg a terrorfenyegetést - írta a CNN.

A washingtoni politikus hiányolja Törökország szándékainak egyértelmű kommunikációját, utalva itt arra, hogy az offenzíva kezdetén az bagdadi kormány úgy nyilatkozott, nincs tudomása arról, hogy a török hadsereg behatolt volna Irak területére.

A török fél azzal védekezett, hogy nem áll szándékában a területfoglalás, a jelenlegi mindössze egy a törvény és rend helyreállítására irányuló akció. Külföldi diplomaták azonban úgy vélik, a katonai beavatkozás csak tovább növeli a térségben uralkodó bizonytalanságot, Irak pedig a szuverenitása megsértését rója fel szomszédjának. Ennek ellenére Bagdadban úgy nyilatkoztak, hogy hajlandók együttműködni Ankarával a PKK gerillái ellen.

HOZZÁSZÓLÁSOK