Az LMP határozati javaslatot nyújt be a CETA ellen

Az LMP határozati javaslatot nyújt be az EU és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ellen - jelentette be Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke.
MTI, 2016. október 28. péntek, 14:41

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar kormány az ország jól felfogott érdeke ellen fordult és feladta a nemzeti érdekérvényesítést azzal, hogy beállt a CETA-t támogató kabinetek közé - mondta Szél Bernadett.

Az ellenzéki párt társelnöke bejelentette: az LMP ezért határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé, amelyben arra köteleznék a magyar kormányt, hogy kifejezetten a CETA antidemokratikus vitarendezési eljárása miatt támadja meg az egyezményt az Európai Bíróság előtt.

A jelenlegi egyezmény vitarendezési mechanizmusa nemcsak a nemzeti bíróságoktól, hanem az Európai Bíróságtól is jogköröket von el, így ez az európai alapszerződéssel is ellentétes. Úgy vélte: egy ilyen vitarendezési eljárás "halálos döfés" lenne a nemzeteknek, hiszen könnyen előfordulhatna például, hogy a géntechnológiával szemben zéró toleranciát hirdető Magyarország ellen pert indíthatna egy GMO technológiában érdekelt cég az elmaradt profitja miatt.

Véleménye szerint aaz LMP határozati javaslatát támogatnia kell minden olyan képviselőnek, akinek a nemzeti szuverenitás fontosabb, mint a magyar kormány "Janus-arcú politizálása" vagy a cégek profitja.

HOZZÁSZÓLÁSOK