Bizalmat kapott az új román kormány

Bizalmat szavazott kedden a bukaresti parlament Victor Ponta miniszterelnök új koalíciós kormányának, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is részt vesz.
MTI, 2014. március 4. kedd, 19:24

A szavazás előtt a jobboldali Traian Basescu államfő és a szociáldemokrata kormányfő között alkotmányossági vita robbant ki arról, hogy meg kell-e erősítenie a parlamentnek az új kormány programját. A parlamenti vita során Crin Atonescu, a korábbi kormányból kilépett liberálisok vezetője lemondott a szenátusi elnökségről.

A kormány új szerkezetéről és összetételéről szóló parlamenti határozatot 346 szavazattal 192 ellenében fogadta el a parlament két házának együttes ülése. A határozat elfogadásához 288 támogató voksra volt szükség.

Ponta azt követően változtatott a kabinet szerkezetén és politikai összetételén, hogy múlt héten a liberálisok kiléptek kormányból és ellenzékbe vonultak. Az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) és két kisebb szövetségese - a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) - hétfőn megállapodást kötött az RMDSZ-szel a közös kormányzásról.

Az új kormányban mind a négy pártnak miniszterelnök-helyettesi tisztsége lesz. Az RMDSZ-nek járó kormányfő-helyettesi posztra Kelemen Hunort jelölték és a kulturális tárcát is ő vezeti. A környezetvédelmi tárca élére Korodi Attilát jelölte a magyar szövetség. Rajtuk kívül 14 államtitkári és több prefektusi tisztséget is kap az RMDSZ.

A bizalmi szavazás előtt Victor az ország stabilitásának fontosságát hangsúlyozta a Románia szomszédságában, Ukrajnában kialakult válságra utalva.

A vitához az RMDSZ nevében hozzászóló Markó Béla szenátor, a szövetség volt elnöke rámutatott: a magyarságnak sincsenek más igényei, mint a román többségnek: hatékony oktatást akar, nyelvét, és jelképeit szabadon akarja használni a közigazgatásban. Hozzátette: nemzeti megbékélés nélkül, a kisebbségeknek a döntéshozatalból való kirekesztésével nem lesz fejlődés Romániában.

Az új kormány akkor kezdheti meg munkáját, ha Basescu aláírja az új miniszterek kinevezéseit és ők leteszik a hivatali esküt. Ha Basescu alkotmányossági óvást emel, a vitát az alkotmánybíróságnak kell eldöntenie.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

jobbajobb, 2014.03.05 10:53

@Segesvar: ..ja, a sok pulickával...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Segesvar, 2014.03.05 01:14

Nagyon rendesek ezek a romanok. Igazi uri emberek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.03.04 19:32

..Nagy-mócland ...,meddig egyben ???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html