Botrány a brit Tescónál: kukásautónak használják az élelmiszer-szállítókat

Bajba került a Tesco, miután kiderült, hogy számos brit áruházának szemetét, köztük a megmaradt élelmiszert azokkal a teherautókkal szállítják el, amelyek odafele a friss árut szállítják. A cég szerint nem fordulhat elő higiéniai probléma.
Napi.hu, 2013. november 18. hétfő, 14:46
Fotó: Napi.hu

A költségcsökkentés jegyében egy ideje szemétszállításra is használja élelmiszer-szállító teherautóit hazai piacán a Tesco. Felmondták a szerződést a kukásokkal, és a cég 600 legnagyobb brit hipermarketjéből saját járműveikkel viszik el az általános hulladékot, beleértve ebbe a megmaradt élelmiszert is.

Az áruházak dolgozói műanyagfóliába burkolt bálákban tárolják a kidobni valót, ezeket rakják fel a raktárakba visszainduló teherautókra, amelyek útban az elosztóközpontokba ledobják terhüket egy szeméttelepen. Ezután kezdődhet a következő fuvar a friss áruval az áruházakba.

Védjük a környezetet

A Tesco szóvivője letette a főesküt arra, hogy az új módszer nem veszélyezteti vásárlóik egészségét. Belső előírás, hogy a teherautókat minden egyes út után át kell vizsgálni és a rakodás előtt ki kell takarítani. Az online értékesítésben eladott áruk házhoz szállítását végző kisebb teherautókat nem használják kukásautónak. Az új módszer segítségével évi 20 ezer szemétszállító fuvart spórolnak meg, ami évente 4,5 tonnával csökkenti a cég szén-dioxid-kibocsátását.

A brit Guardian riporterei szétnéztek a Tesco egyik újrahasznosítással foglalkozó központjában, ahol azt tapasztalták, hogy a szállító járműveknek hetente csak a negyedét takarították ki. Ugyanakkor a sofőr kérhetett mosást, ha azt szükségesnek ítélte.

Nem tökéletes

A lap egyik forrása elmondta, hogy a szemét csomagolásához használt műanyagfólia nem túl vastag, ezért könnyen kiszakad. Így a benne foglalt élelmiszerből kiszivárgó trutymó a teherautók platójára kerülhet. Emellett az áruházak személyzetének nem mindig van elég ideje a szemét precíz elcsomagolására. Ugyanakkor a friss élelmiszert kerekes konténerekben rakják fel a járművekre, így soha nem érintkeznek annak padlójával.

A belső hang elmondta azt is, hogy nincs idő minden fordulóban felmosni a teherautók platóját. A Tescónak több száz járműve van, amelyek naponta többször megtehetik az utat az elosztóközpontok és az áruházak között.

Nem bírnák a szagát

A hatóságok szerint a törvény világos: a szemétszállításra is használt járműveket megfelelően meg kell tisztítani, mielőtt mással pakolják meg a platójukat. Az élelmiszer szállítására befogott teherautókat nem lehet másra használni, ha az a szennyezés veszélyével jár.

A brit áruházláncok közül a Sainsbury és a Marks & Spencer szállít szemetet és a friss élelmiszert ugyanazokon a teherautókon. Az amerikai Wal-Mart kezében lévő Asda, a Morrison és a Waitrose nem tesz ilyet. A Morrions logisztikai főnöke, Neal Austin elmondása szerint aggasztja őket, hogy a járművek zárt szekrényes teherhordó részében ha egymást követően is, de egy térbe kerülne a hulladék és a friss áru.

Fontosabb azonban ennél, hogy úgy vélik, vevőiket zavarná az a tudat, hogy amit megesznek, az egy olyan teherautón érkezett, amely korábban élelmiszer-hulladékot szállító kukásautóként teljesített szolgálatot.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2013.11.19 09:22

@Zodiakus: Majdnem talált, a kicsomagolást, és az átcimkézést nálunk végzik mivel olcsóóóóó a munkaerő.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2013.11.18 21:25

A cikk szerint több multi is ezt csinálja.Csak most a Tesco bukott.
És nálunk mi újság???
Csak az ott összegyűjtött hulladékot nem ide szállítják???Kicsit kipofozva,átcsomagolva,újracímkézve ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html