Szerencsésnek mondhatja magát az a bádogvárosokban felnövő gyerek, akit csak tízéves kora után szerveznek be a csak Rio de Janeiróban évi 900 millió real (391 millió dollár) értékű kokainpiacot utaló drogbandák. A munkaügyi minisztérium adatai szerint a kilencvenes években jellemzően 15-16 éves korukban keveredtek bele a tinédzserek a kábítószer-forgalmazásba, ami a 2000-es évek elejére lement 12-13 évre. Eközben az ország crackkokain-piaca világelsővé nőtt.

Manapság már az is előfordul, hogy nyolcéves gyerekek kerülnek a bandák hálójába. A bűnszervezetek egész hadsereget toboroztak gyerekekből, hogy megkerüljék a két nagy sport esemény, a csütörtökön kezdődő focivébé és a 2016-os nyári olimpia miatt megszigorított rendőrségi ellenőrzéseket - derül ki a Financial Times cikkéből. A brazil törvények szerint a 12 éven aluliak nem büntethetők, a 13-18 éveseket maximum három évre lehet leültetni, amely után priusz nélkül szabadulhatnak.

A bádogvárosok kilátástalan helyzetben élő gyermek lakóit az ismert kísértések - pénz, hatalom, lányok, drogok, bulik - viszik a drogbandákhoz. Miután a sporteseményekre hivatkozva megszigorították a nyomornegyedek ellenőrzését, a bűnözők az ő segítségükkel kerülik meg a rendőrséget. A kölykök először csak futárok, majd árusokká válnak, végül fegyveres bűnözőként szolgálják bandájukat.

És ezzel nincs vége

A helyzet súlyos romlására számítanak a szakértők a gyermekprostitúció területén is. A vébére 600 ezer turistát várnak, akik közül csak az ismert pedofilokat tudják - próbálják meg - kiszűrni. Az iskolák zárva lesznek a meccsek alatt, ami csak tovább növeli az utcán lévő potenciális áldozatok számát. Valamit segíthet, hogy elindítanak egy okos telefonos alkalmazást, amelyen bárki jelentheti, ha gyermekek megrontása jut a tudomására.

Riasztó statisztika
24gyerek vagy tinédzser halt meg minden nap 2010-ben
200 ezer15-24 éves fiatalt öltek meg 2001 és 2011 között
50 ezergyerek vagy fiatalkorú kokainfüggő
1,2 millióbrazil vált a crack kokain fogyasztásának függőjévé
17,5 ezer15 évesnél fiatalabb gyereke él az utcán
81 ezer5-9 éves kiskorú a gyermekmunka áldozata
696tüntetés volt az országban 2013 eleje óta
2608demonstrálót állítottak elő a hatóságok
Forrás: BBC

A stadionépítések 250 ezer embert mozdítottak ki otthonukból - őket most nem köti le semmi. Nyolcan haltak meg a papíron erős, a valóságban gyenge munkavédelmi feltételek miatt. Együk esetén máig nem tudják a hatóságok, mi okozta az életét kioltó, végzetes áramütést.

A szakértőket az esetleges rendőri erőszak is aggasztja. Könnyen lehet ugyanis, hogy a vébé idején várható kormányellenes tüntetésekkel szemben a korábbinál durvábban lépnek fel a hatóságok.

Nem jött be

Mindezek alapján emberjogi aktivisták szerint nagyon fontos lenne, ha mindenki leszámolna a Brazíliával kapcsolatos romantikus illúzióval. Szó sincs róla, hogy a vébé egyetlen hatalmas, boldog karnevállá változtatná az ország életét. A nagy sportesemény sikere a politikai élet vagy halál kérdése Dilma Rousseff államfő és pártja számára: az elnök második ciklusáért száll harca októberben, míg követői önkormányzati választások előtt állnak. A beruházások hasznosságát azokkal a projektekkel - mindenekelőtt a tömegközlekedés fejlesztésével - akarják igazolni, amelyek a nagy rendezvények lecsengése után is szolgálni fogják a szavazókat.

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a lakosság hatvan százaléka szerint helyzeten döntés volt a focivébé megrendezése, az erre fordított pénzt az oktatásra, az egészségügyre és egyéb szolgáltatásokra kellett volna költeni. Nagy csapás lehet ez a politikusoknak, akik látszólag joggal tételezhették fel, hogy a világ legnagyobb focieseményének megszerzésével bebiztosították következő választási győzelmüket.