Csúcs után fordult a jen, jön a pénznyomda

Gyengült a jen, mivel a kormány és a jegybank jelezte, hogy le akarja törni az árfolyamot.
NAPI, 2010. augusztus 25. szerda, 08:08
Fotó:

A japán deviza valamelyest gyengült a dollárral szemben elért 15 éves, illetve az euróval szembeni kilencéves csúcsáról, miután világos jelzések érkeztek arról, hogy a kormány és a jegybank beavatkozik a szigetország gazdasági fellendülését veszélyeztető valutaerősödés ellen. Noda Joshihiko pénzügyminiszter megfelelő lépéseket ígért újságíróknak nyilatkozva, és hangsúlyozta, hogy indokolatlannak tartja a jen erősödését.

A Nikkei gazdasági napilap ezzel egyidejűleg arról adott hírt, hogy a jegybank további monetáris enyhítéseket fontolgat. Az újság találgatása szerint a BoJ, amely 0,1 százalékon kínál hiteleket a pénzintézeteknek, megnövelheti e program 20 ezer milliárd jenes forráskeretét 30 ezer milliárd jenre (356 milliárd dollár). Emellett a kölcsönök futamidejét három hónapról hatra növelhetik.

A japán deviza tegnap 83,60 jen/dollárig, illetve 105,44 jen/euróig erősödött, majd kissé visszakorrigált - egy a Bloombergnek nyilatkozó elemző szerint a folyamatok már túl van azon a szakaszukon, amikor verbális beavatkozásokkal még hatást lehet gyakorolni rájuk.

A dollár hat napja először gyengült az euróval szemben, miután a siralmas lakáspiaci adat nyomán a befektetők úgy látják, hogy egyelőre messze nincs vége az amerikai ingatlanpiac mélyrepülésének. A határidős piac jegyzéseiből kiderül, hogy a korábbi 25 százalékról 30-ra nőtt azoknak a piaci szereplőknek a száma, akik szerint a Fed novemberig csökkenteni fogja az egynapos bankközi kamatlábra adott célértékét.

HOZZÁSZÓLÁSOK