Draghi: nem állítják le hirtelen az ECB programját

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke (ECB) azt ígérte, hogy nem állítják le hirtelen a gazdaság ösztönzését célzó eszközvásárlási programot, addig folytatják, ameddig szükség van rá, azaz meg nem győződnek arról, hogy elérték az inflációs célszámot.
MTI-Eco, 2015. május 14. csütörtök, 20:04
Fotó: Reuters

A Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) csütörtökön tartott meghallgatáson ezzel a kijelentésével Draghi a pénzpiacok azon aggodalmaira reagált, hogy az ECB idő előtt leállíthatja a kötvényvásárlási programot, miután az utóbbi időben egy sor kedvező adat az euróövezet gazdasági teljesítményének fellendülését mutatta.

"Miközben már érzékeltük intézkedéseink kedvező hatását az eszközárakban és az üzleti bizalomban, végső soron az számít, hogy lássuk az ezzel egyenértékű hatást a beruházásokban, a fogyasztásban és az inflációban" - mondta Draghi, hozzátéve, hogy a bejelentettnek megfelelően teljes egészében végrehajtják az eszközvásárlási programot, minden esetre addig mindenképpen, amíg meg nem győződnek arról, hogy az infláció fenntartható pályára került.

Az ECB március 9-én indította el a tervek szerint 2016 szeptemberéig tartó, havi 60 milliárd eurós, összességében 1100 milliárd eurós kötvényvásárlási programját, amelynek keretében 2-30 év lejáratú befektetési minősítésű államkötvényeket, továbbá az EU intézményei és magánvállalatok által kibocsátott papírokat vásárol.

Az euróövezetben áprilisban stagnáltak a fogyasztói árak éves összevetésben, de azt megelőzően több hónapon keresztül csökkentek. Az EU statisztikai hivatalának szerdai jelentése szerint az euróövezet gazdasága éves szinten 1,6 százalékkal, negyedéves alapon pedig 0,4 százalékkal növekedett január-márciusban, ami kedvezőbb eredmény az amerikai és a brit hasonló adatoknál. A pénzügyi világválság kirobbanása óta az euróövezet teljesítménye messze lemaradt a nagy gazdaságokétól a tavalyi év végéig.

Draghi megjegyezte, hogy az utóbbi hét év válságainak sorozata után a magánszektor továbbra is kockázatkerülő Európában. "Ezért jó időre van szükség, mielőtt kijelenthetjük, hogy elértük a sikert. Monetáris politikai gazdaságösztönző intézkedéseink érvényben maradnak, ameddig szükséges, hogy célja valóban tartós alapon teljes mértékben teljesüljön" - hangoztatta.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Tomi31, 2015.05.15 09:48

@isabella: Még szerencse, hogy nem akarják utánozni azt az elmebeteg svájci jegybankárt.


************************************************

Ez a veszely nem all fent.. Nem veletlen, hogy Angela Merkel tamogatta Draghit amikor kineveztek... tudta pontosan, ha kell meglepi a QE progarmot Draghi.. ha nincs mas megoldas.. Merkel ha ezt nem is ismerhette el, akkor is bizott benne, ahogy a nemet gazdasag is padlot fogott.. alig novekedett.. es deflacio ott is kialakult.. az alacsony alap kamat, es QE szukseges volt nemet gazdasagnak is nem csak a tobbinek.. ha minden mas orszag enyhit, muszaj ECBnek is kulonben az Euro durvan tulertekelt lesz..

Draghi is gyengebb Eurot akar, es bar nemetek nem mondjak ki, nekik sincs ellenukre, mivel elegge export vezerelt gazdasag.. gyorsan elindult a fellendules es csak par honapja kezdodott a program.. ennel tobbet kellett varni az USA es UK QE programjanak kedvezobb hatasara.. az idozites az alacsony olajarak miatt meg jol is jott.. Francia gazdasag is igen hamar latvanyos bovulest ert el.. gyorsabbat mint pl. Nagy Britannia..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2015.05.15 00:33

Még szerencse, hogy nem akarják utánozni azt az elmebeteg svájci jegybankárt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html