Durván megugrottak a román bérek

Márciusban 15,5 százalékkal volt nagyobb a nettó átlagbér Romániában a tavalyi harmadik hónaphoz képest - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Dzindzisz Sztefan, 2018. május 9. szerda, 12:54

A bruttó átlagbér márciusban elérte a 4488 lejt (304 ezer forint), a nettó átlagbér 2704 lej (183 ezer forint) volt. Mind a bruttó, mind a nettó átlagbér 8,7 százalékkal nőtt februárhoz képest. Az infláció figyelembe vételével a reálbér márciusban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben, februárhoz képest 8,4 százalékkal emelkedett - írja az MTI.

A növekedés főleg annak tudható be, hogy márciustól az egészségügyben dolgozók nettó átlagbére 22,3 százalékkal emelkedett a statisztikai intézet által közölt adatok szerint, az oktatásban pedig 18,4 százalékos átlagos nettó bérnövekedést jegyeztek. A közigazgatásban a jövedelmek ennél jóval szerényebben, 1,3 százalékkal emelkedtek.

A béremelések ellenére az elmúlt hetekben az egészségügyben dolgozók elégedetlenek voltak amiatt, hogy a különböző pótlékoknak a bérekhez viszonyított 30 százalékos korlátozása következtében az asszisztenseknek és a kórházak kisegítő személyzetének csökkent a nettó jövedelme. A dolgozók hétfőn kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak, péntekre pedig általános munkabeszüntetést hirdettek. (Óriási változás jön a fizetéseknél - vajon beválik a kormány terve?)

A felek kedden ismét tárgyalóasztalhoz ültek és tizenegyórás egyeztetést követően bejelentették: megállapodásra jutottak, így bizonyos esetekben a pótlékok meghaladhatják a bér 30 százalékát, illetve bérkiegészítést kapnak azok, akiknek csökkent a nettó jövedelme. A szakszervezet így elállt a péntekre meghirdetett általános sztrájktól.

Fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK