Elsöprő siker a román eurókötvény-aukción

A tervezett 500 millió eurónál több, 750 millió euró értékben értékesített euróban denominált kötvényeket a román államkincstár - jelentette be kedden Florin Georgescu pénzügyminiszter.
Túrós-Bense Levente, 2012. szeptember 4. kedd, 15:52
Fotó: Napi.hu

A 2018 júniusában lejáró papírok hozama 5,1-és 5,15 százalék között mozgott, a befektetők 2,5 milliárd euró értékben adtak be ajánlatot. A pénzügyminiszter szerint bizakodásra ad okot, hogy a befektetők egyre alacsonyabb hozam mellett veszik a román állampapírokat, hiszen egy évvel ezelőtt az öt éves kötvényeket még 5,25 százalékos átlagos hozam mellet sikerült értékesíteni összesen 1,5 milliárd euró értékben.

Az államkincstárba befolyó összeget Bukarest a valutatartalék helyreállítására tervezi fordítani, amely elmúlt időszak belpolitikai háborúskodása során jelentősen megcsappant. A román jegybank a folyamatosan gyengülő nemzeti valuta védelmére illetve a kamatok alacsonyan tartása érdekében 1,6 milliárd eurót dobott piacra április és július között, augusztusban az IMF-nek kellett visszafizetni 730 millió eurót, ezzel a valutatartalék 31 milliárd euróra csökkent.

Miközben tavasszal az államkincstár 5 százalékos hozam mellett is könnyen jutott forráshoz a helyi piacokon, idén augusztusra a helyzet jelentősen romlott, a pénzintézetek már 6 százalékot meghaladó kamatot követeltek még a rövid lejáratú papírokra is. A magas hozamok miatt augusztusban a tervezett 2,5 milliárd euró értékű állampapír helyett mindössze 1,4 milliárd euró értékben adott el Bukarest.

A lej folyamatos térvesztése az euróval szemben tovább nehezített a büdzsé finanszírozhatóságát, a kormány azonban súlyos nyomás alatt van, mivel köti a nemzetközi hitelezőkkel megkötött szerződésben vállalat 2,2 százalékos GDP-arányos deficitcél.
Az év eleje óta a pénzügyminisztérium 38,9 milliárd lejt kölcsönzött a helyi és 2,25 milliárd dollárt az amerikai piacon.
Becslések szerint a jegybanki tartalék legfeljebb október végéig tart ki, illetve legfeljebb 2013 első negyedévének végéig, ha sikerül újrafinanszírozni a lejáró adósságállomány legalább 70 százalékát.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

SzaszaG, 2012.09.04 18:08

eurókötvény 5,1 és 5,5% között. Gratulálok az idiótáknak. És mekkora is lesz ennyi idó alatt az inflációkülönbség?

Inkább a forint alapó állampapír 6.5-7%-on.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html