Enyhült a decemberi fenyegetés?

A legnagyobb olasz vállalatok vezetőinek túlnyomó többsége támogatja a kormány alkotmányreformját, ám könnyen lehet, hogy az erről szóló népszavazás résztvevői magasról tenni fognak a véleményükre.
Napi.hu, 2016. november 20. vasárnap, 13:20

Az olasz üzleti élet vezetőinek túlnyomó többsége "igennel" fog szavazni a Matteo Renzi vezette olasz kormány alkotmányreformjáról szóló decemberi népszavazáson - derült ki a Bloomberg felméréséből. Kérdés, hogy ez befolyásolja-e a szavazókat? A novemberi közvélemény-kutatások átlaga szerint többségük a "nem" mellé akarja tenni az X-et.

A vizsgálat a 100 legnagyobb olasz vállalat vezetőinek körében készült. Közülük 42-en válaszoltak, akik cégeinek piaci értéke 240 milliárd euró (a magyar GDP több mint kétszerese). Az eredmény szerint 98 százalékuk támogatja a változtatásokat. Ugyanakkor az is árulkodó, hogy a top 100-ból 58 cég vezetője elzárkózott attól, hogy véleményt nyilvánítson.

A reform lényege, hogy a törvényhozás jogosultságainak korlátozásával megnehezítené a kormány elmozdítását, ami nagy változás lenne Olaszországban, ahol a második világháború óta 60 kormány váltotta egymást.

Ezért is jó, azért is jó

A véleményüket vállaló cégvezetők 94 százaléka szerint az alkotmányos reform javítaná a kormányzati döntéshozatal hatékonyságát, ami hátszelet adna a befektetéseknek és élénkítené az üzleti tevékenységet. A válaszadók fele szerint erősítené a politikai stabilitást.

Majdnem 40 százalék azok aránya, akik díjaznák, ha Renzi kormányfő maradna, s ezzel elkerülnék a belpolitikai válságot. A felmérés résztvevőinek 28 százaléka szerint a politikai stabilitás erősödése csökkentené a politika költségeit.

Szakértők szerint a pozitív hozzáállás mellett szól, hogy a cégvezetőktől "elvárható", hogy az innováció mellé álljanak a változatlansággal szemben.


Szócsata

A top menedzserek közül többen arcukkal is vállalták a reform támogatását, köztük Sergio Marchionne a Fiat Chyrsler Automobiles NV vezérigazgatója. Marchionne az első között jelentette ki, hogy a jó irányba tett lépésnek tartja Renzi tervét, amivel azonnal ki is vívta az alkotmányreform elutasítóinak éles bírálatát.

A cégvezetőre nem vet jó fényt, hogy a Fiat Chyrslert nem Olaszországban, hanem Hollandiában jegyezték be és adóit Nagy-Britanniában fizeti. Silvio Berlusconi volt külügyminiszter egyik embere twitterüezenetében rögtön meg is jegyezte, hogy Renzit csak a kanadai Marchionne támogatja. Ezzel arra utalt, hogy az olasz-amerikai cég vezetője olasz-kanadai kettős állampolgár.

Rossz lóra tettek

A "nem" hívei szerint egyébként a cégvezetők rosszul látják a dolgokat. Az "igen" támogatásával olyasmi mellé álltak, ami rossz azoknak, akik a vállalataik teremékeit vásárolják - mondta Luigi Di Maio, a reform elutasítását szorgalmazó kampány élén menetelő Öt Csillag mozgalom ügyvivőhelyettese.

Rodolfo De Benedetti, egy másik kiemelkedő olasz vállalat, a CIR SpA holding elnöke úgy látja, hogy a szavazás elcsúszásával van a baj. Ha megkérdeznék az olaszokat arról, akarnak-e hatékony, olcsó politikai rendszert, akkor igent mondanának. Csakhogy a népszavazás valójában a kormánnyal és Renzivel szembeni bizalmi voksolássá vált.

Giovanni Castellucci, az Atlantia SpA holding vezetője és több kollégája szerint túlzottak a várakozások a referendummal szemben. Akármi is lesz a népszavazás eredménye, hosszú távon nem fog változtatni a kormány gazdaságpolitikáján. Az ugyanis a költségvetés hosszú távú kötelezettségei és gazdaság ösztönzése közt feszülő ellentmondást próbálja feloldani.

HOZZÁSZÓLÁSOK