Ez hiányzott már csak Venezuelának

Több milliárd eurós pénzmosási ügyben nyomoz az andorrai rendőrség a venezuelai Chávez-kormány több volt tagja után - írta az El País című spanyol napilap csütörtöki számában.
Dzindzisz Sztefan, 2017. december 14. csütörtök, 13:51

Az újság rendőri forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy a gyanúsítottak 2007 és 2012 között több mint kétmilliárd eurót (628 milliárd forintot) tüntettek el az andorrai BPA bankon keresztül, a pénzt feltehetően illegálisan, kenőpénzként kapták vállalkozóktól.

A nyomozók szerint az érintettek közvetítettek, hogy az állami Petróleos de Venezuela (PDVSA) olajvállalat kitermelési szerződéseit bizonyos külföldi, zömében kínai cégek kapják meg 10-15 százalékos "jutalék" fejében - írja az MTI. (Blokádra hivatkozva kriptovalutát hoz létre Venezuela.)

Legkevesebb tíz volt chávista vezető érintett az ügyben, akik közül a lap csak néhányat nevez meg. Például Nervis Villalobost és Javier Alvaradot, akik energiaügyi miniszterhelyettesek voltak Hugo Chávez (1999-2013) kormányában.

Előbbit októberben tartóztatták le Madridban, ahol vesztegetés miatt zajlik vele szemben eljárás. A férfi kiadatását kezdeményezte az Egyesült Államok, ott pénzmosás és korrupció miatt nyomoznak utána.

Az andorrai pénzmosási ügyben érintett még mások mellett Diego José Salazar is, aki Rafael Ramírez volt venezuelai energiaügyi miniszter unokatestvére. Ramírez elnöke volt a PDVSA olajcégnek, és nemrég még ő volt Venezuela ENSZ-nagykövete is. A venezuelai ügyészég vele szemben is vizsgálatot indított, az unokatestvérével kapcsolatos olajügyek miatt.

Az El País szerint az andorrai bankból a pénz nagy részét Svájcba és a közép-amerikai Belize adóparadicsomba utalták tovább, még mielőtt a nyomozás miatt 2015 júliusában zárolták az érintettek összesen 37 bankszámláját.

A venezuelai korrupciós botránysorozat részeként szinte folyamatosak a letartóztatások a dél-amerikai országban. Augusztus óta a PDVSA mintegy ötven különböző szintű vezetőjét vették őrizetbe, november közepén pedig a venezuelai tulajdonú, de amerikai központú Citgo Petroleum olajfinomító és -forgalmazó cég hat vezetőjét tartóztatták le Caracasban vesztegetés gyanújával.

A Föld legnagyobb bizonyítható olajtartalékával rendelkező Venezuela exportbevételeinek 95 százaléka az olajeladásokból származik. A kőolaj világpiaci árának elmúlt években bekövetkezett zuhanása ezért súlyosan érinti a latin-amerikai országot, és nagyban hozzájárul a mély gazdasági válságához, amelyet súlyos szegénység kísér.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bahnsteig_Eins, 2017.12.14 14:43

A kínaiak kapták meg, nem az amerikaiak. Tehát - korrupció!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2017.12.14 14:37

Ez taz idióta Maduro-t atonnal el kell zavarni a búsba. Börtönbe vele mindörökre.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarosPifta, 2017.12.14 14:13

Ha itt csinálta volna ezt, akkor itt is zárolták volna a számláját, de legalább eljárás nem indult volna ellene. elqrta
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html