Ez várható hétfőn

Magyarországon és külföldön több fontosabb makroadat is megjelenik a hét első napján.
NAPI, 2010. november 12. péntek, 19:10
Fotó:

A Központi Statisztikai Hivatal hétfőn reggel kilenc órakor ismerteti az építőipar szeptemberi teljesítményére vonatkozó adatait; illetve a mezőgazdasági termelői január-szaptemberi időszakban regisztrált változásait jelző számokat.

A jegybank statisztikai publikációs naptára szerint a rezidens hitelintézetek jelentései alapján a magyar devizapiac októberi napi átlagos forgalmáról jelent. Emellett az MNB az egyéb monetáris pénzügyi intézmények által a harmadik negyedévben a nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelekről is tájékoztatást nyújt.

Emellett a Monetáris Tanács tagjai is összegyűlnek a hét első napján, azonban ezúttal nem kamatmeghatározó ülésre.

Külföldön kisebb jelentőségű adatokkal indul a nap, a reggeli francia folyómérleg- és az olasz külkermérleg-adatok után délelőtt 11 órakor az eurózónából érkeznek fontosabb szeptemberi számok. Így a devizaunió GDP-arányos kormányzati adósságállományáról, valamint az övezet ugyancsak szeptemberi kereskedelmi mérlegéről kaphatunk információkat.

Délután ismét az USA-ra lesz érdemes figyelni: előbb fél háromkor az októberi kiskereskedelmi forgalomról, illetve a feldolgozóipar állapotáról közölnek adatokat; majd a kereskedelmi készletek szeptemberi változásairól publikálnak számokat.

HOZZÁSZÓLÁSOK