G7-csúcs - Párizs is kitart a záródokumentum mellett

A francia elnökség vasárnap elítélte Donald Trump amerikai elnök "következetlenségét", aki visszavonta a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport kanadai csúcstalálkozójának zárásaként elfogadott nyilatkozat támogatását - írja az MTI.
Szász Péter, 2018. június 10. vasárnap, 20:19

"Két napot szántunk arra, hogy közös szöveget és elköteleződéseket alkossunk. Ragaszkodunk hozzájuk, és ha valaki hátat fordítva elvetné azokat, az az ő összefüggéstelenségének és következetlenségének a bizonyítéka" - közölte az Elysée-palota. "A nemzetközi együttműködés nem múlhat kirohanásokon és apró megjegyzéseken" - tette hozzá a francia elnökség.

Donald Trump amerikai elnök arra hivatkozva vonta vissza a zárónyilatkozat támogatását, hogy Justin Trudeau kanadai kormányfő szerinte "hamis állításokat" tett a találkozó utáni tájékoztatóján.

"Legyünk komolyak és méltóak az országainkhoz. Mi elköteleződtünk és ehhez tartjuk magunkat" - hangsúlyozta a francia elnöki hivatal közleménye, amely szerint "Franciaország és Európa kitart a záródokumentum támogatása mellett, ahogy azt reméljük, hogy valamennyi aláíró is ezt teszi".

Korábban a német kormány is jelezte, hogy kiáll a közösen elfogadott nyilatkozat mellett.

Az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország alkotta informális csoport vezetőinek tanácskozásán kidolgozott nyilatkozatban a többi között az áll, hogy a hetek elkötelezik magukat a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) fenntartása és a szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rendszer mellett, a vámok és a kereskedelmet korlátozó más tényezők felszámolása mellett. Egyetértettek abban is, hogy csak akkor szabad visszavonni az  Oroszország ellen hozott gazdasági büntetőintézkedéseket, ha Moszkva teljesíti az ukrajnai konfliktus politikai megoldásának elősegítését célzó minszki megállapodásba foglalt kötelezettségeit, és fel kell lépni a hét ország demokratikus társadalmait, intézményeit, választási folyamatát, szuverenitását és biztonságát aláásni próbáló külföldi entitások ellen.

A csoport tanácskozásain az Európai Unió mint intézmény is képviselteti magát, korábban pedig Oroszország is részt vett az együttműködésben, de az ukrajnai Krím félsziget nemzetközi jogot sértő bekebelezése miatt 2014-ben kizárták.

A kép forrása: Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK