A dokumentum szerint a Nyolcak vállalják, hogy a jövőben többet tesznek egyebek mellett a gyermekhalandóság csökkentéséért. "Évente közel 9 millió gyerek hal meg ötéves kor alatt" - áll a nyilatkozat-tervezetben. Ígéretük szerint ennek csökkentése érdekében dollár milliárdokat mozgatnak meg, pontos összeget azonban nem tartalmaz a kiszivárgott dokumentum. Az ENSZ 2000-ben elfogadott, Millenniumi Fejlesztési Célok elnevezésű akciótervében a világszervezet 189 tagállama elkötelezte magát egyebek között amellett, hogy 2015-re a felére csökkentik a napi egy dollárnál kevesebből élők és az éhínségtől szenvedők arányát, az öt év alatti gyermekhalandóság arányát pedig 2000-hez képest az egyharmadára szorítják vissza. 2005-ben a G8 csoport vállalta, hogy öt éven belül 50 milliárd dollárt fordít a legszegényebb országok támogatására, hogy megvalósuljanak az ENSZ millenniumi céljai. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke nemrégiben elismerte, hogy a G8 nem teljesítette a vállalást; "Őszintén meg kell mondani, hogy nem sikerül tartani a menetrendet" - mondta Barroso. A pénteki csúcs házigazdája, Kanada a tanácskozás napirendjére elsősorban a gyerekhalandóság visszaszorításának ügyét emelte be. Az ENSZ számításai szerint 24 milliárd dollárra van szükség ahhoz, hogy a kétharmados csökkentés 2015-re teljesüljön. A csúcson várhatóan nem jön össze ekkora összeg. Kanada várhatóan 1 milliárd dollárt ajánl fel, Bill Gates, a Microsoft alapítója pedig korábban 1,5 milliárd dolláros felajánlást tett. A mai G8 elődje, a legerősebb demokratikus berendezkedésű államok informális fórumaként működő G6 csoport a hetvenes évek elejének nagy olajválsága után, 1975-ben alakult az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Nagy-Britannia, Nyugat-Németország és Olaszország részvételével. A következő évben csatlakozott Kanada, 1997-ben pedig Oroszország. A tancskozásokon részt vesz az Európai Uniót képviselő EB vezetése is. A pénteki csúcson a központi téma a szegénység elleni harc mellett a nemzetközi fejlesztés, segélyezés, illetve a biztonságpolitika. A csúcstalálkozón 7 afrikai ország képviselői is részt vesznek, valamint jelen lesz Haiti - a nyugati félteke legszegényebb országának - elnöke, és az ugyancsak koldusszegény Jamaica kormányfője, és Kolumbia elnöke. A találkozót Muskokában, egy kisvárosban tartják Torontótól nagyjából 300 kilométerre északra. A tanácskozást követően, szombaton Torontóban elkezdődik a G8 szerepét lassan átvevő G20 csoport kétnapos csúcstalálkozója, amelyen elsősorban a világgazdasági válság leküzdése lesz a téma.