Ez volt Greta Thunberg nagy napja

Barack Obama korábbi amerikai elnök hétfőn találkozott Greta Thunberg 16 éves svéd környezetvédő aktivistával, aki az ENSZ klímacsúcsát megelőző kampány miatt utazott Washingtonba.
Domokos László, 2019. szeptember 18. szerda, 10:59
Fotó: Reuters

Bár még csak 16 éves, Greta Thunberg máris bolygónk egyik legnagyszerűbb szószólója. Talán éppen a korából adódik mindez. Bár teljes mértékig tudatában van annak, hogy az ő nemzedéke fogja viselni a klímaváltozás legnehezebb terheit, nem fél hinni abban, hogy lehet ezen javítani - és harcol az igazi változásért - írta Obama a Facebookon az Index.hu beszámolója szerint :

Thunberg mára a klímaváltozás elleni küzdelem megkerülhetetlen alakjává vált, a kormányok tétlensége miatt elkezdett sztrájksorozata mára globális tilakozó hullámmá terebélyesedett. A lány egy nulla szén-dioxid-kibocsátású vitorlással szelte át két hét alatt az óceánt, hogy így csökkentse utazásának környezeti terhelését.

Nem győzték dicsérni a fiatal klímaaktivisták bátorságát, vezetői képességeit és korukat meghaladó bölcsességét az amerikai törvényhozás klímakrízissel foglalkozó munkacsoportjának tagjai kedden Washingtonban, majd tanácsot is kértek tőlük, hogy hogyan vehetnék fel a harcot a tán legnagyobb kihívással, a klímaváltozással - írta a Guardian nyomán a 444.hu.

Greta Thunberg nem kímélte őket a válaszában: "Tartsák meg maguknak a dicséretüket, nincs szükségünk rá. Ne hívjanak meg azért, hogy elmondják, mennyire inspirálóak vagyunk, ha aztán semmit sem csinálnak, mert ez nem vezet sehová". Szavai szerint "ha tanácsot akarnak, hogy mit kéne tenni, hívjanak meg tudósokat, kérjék ki az ő szakértő véleményünket. Mi nem azt akarjuk, hogy ránk hallgassanak. Hallgassanak a tudományra!".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix7, 2019.09.29 20:25

@nyomasek bobo:
More, nektek mi jut mindig eszetekbe?
Soroljam: Hitler, Horty...
Idióták vagytok mind!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2019.09.29 20:18

16 éves kislányról van szó, élettapasztalat és kellő ismeretek nélkül a világról. Kihasználják és tönkre teszik.
Gondoljunk csak a saját családunkra, arra amikor 16 éves kamaszgyerekünk vitatkozik velünk. tudjuk, hogy nincsen igaza, vagy ha mégis olyan hangon okít, hogy vérlázító. Azt szoktam mondani, hagyjuk a kamaszt, nekünk van a több eszünk és tapasztalatunk, majd megváltozik az élettől kapott pofonok alatt. Mikor a fiam először jött segíségért, mondtam neki na mégis csak szükséged van apádra? Igen és természetesen segítettem rajta. most már teljes egészében tiszteli a szüleit.
Majd egyszer ezzel a kislánnyal is így beszél vaklaki, ahogy ő beszél őszülő bölcs emberekkel!
A gyereknek, neki is iskolában lenne a helye.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nyomasek bobo, 2019.09.29 19:09

@na4:

"habzó szájjal ordibált, mint Göbbels"

egy fidess rajongónak mi is juthatna eszébe, mint a sztárpropagandár.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2019.09.29 18:53

Ez nem egy nagy nap volt, hanem egy szégyenteljes komédia volt. Az aspergeres kiscsaj eltorzult pofával, habzó szájjal ordibált, mint Göbbels, és tengernyi hülyeséget beszélt. Az egészet papírról olvasta, ezt adták a szájába. Láttam egy másik videoját, amikor nem volt nála papír - csak hebegett, habogott. A papa, meg a mama közben kb. 10 millió euro-t keresett ezen a PR-os bulin, és neki még van pofája azt mondani, hogy elrabolták a jövőjét. Jópáran kiakadtak ezen, és keményen be is szóltak neki. Nemcsoda, hogy a nagyvilágban már egyre több autón olvasni: "fuck you Greta"
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2019.09.19 20:53

@Warlock:
A fosszilis és a biokat én is fenntarthatatlan tartom, már rövid távon is, de az atomot normális időn belül nem.

"Ergó minden energiaigényt megújuló és tiszta energiaforrásból kell fedezni, pont a vége."
Ha ez teljesül, nem fogok molotov koktél dobálni a szolgáltatókra, jó lenne ha így lenne, csak épp tudom, hogy ez az én életemben szinte biztos hogy nem fog megvalósulni, pedig nem vagyok öreg. Fejlesszenek, hajrá, ha a jövőben olyan helyre kerülök esetleg - és megfizetnek - én is szívesen csinálom, de én addig is szeretnék a konnektorból áramot.

Paks szükségességének forszírozása pedig a fentiekből automatikusan következik, azt leszarom ki csinálja meg, csak olcsóbban a legjobbat - gyors úgysem lesz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html